A nyolc közé jutás a magyar válogatott célja

A negyeddöntőbe jutás a célja a szerdán kezdődő szlovéniai Európa-bajnokságon a magyar férfi junior kézilabda-válogatottnak."Az előző helyezésen mindenképpen javítani szeretnénk, és a legjobb nyolc közé kerülni. Ez az alapvető célkitűzés, amit megfogalmaztunk" - mondta az MTI-nek Sótonyi László szövetségi edző. Ez a korosztály a tavalyi ifjúsági világbajnokságon 11. lett, az előző generáció pedig ötödikként zárt a 2022-es junior Európa-bajnokságon.
    

A magyarok a csoportkörben szerdán Csehországgal, csütörtökön Romániával, szombaton pedig Norvégiával találkoznak egyaránt Celjében 19 órától. A rendhagyó lebonyolítási rend értelmében az első helyezettek, valamint az A, a B és a C csoport másodikjai közül a legjobb, illetve a D, az E és az F csoport másodikjai közül a legjobb kerül a középdöntőbe.
    

"Szerintem ez a lebonyolítás igazságtalan, mert nem mindegy, hogy milyen csoportban szerepel valaki, hiszen természetesen nem egyforma erősségűek a csoportok. Van, amelyik csoportban könnyebb másodiknak lenni és több pontot összeszedni, de van, amelyikben nehezebb" - magyarázta Sótonyi. Hangsúlyozta, nem érti, miért volt szükség erre az új lebonyolítási rendre, de kénytelenek alkalmazkodni hozzá, tehát meg kell célozniuk a csoport első helyét.
    

A játékosként világbajnoki negyedik helyezett Sótonyi úgy fogalmazott: mindig kettős célkitűzésben gondolkodnak. Egyrészt mindig nyerni szeretnének és minél jobb helyezést elérni, másrészt legalább ilyen fontos, hogy ennek a generációnak a tagjai közül is minél többen kerüljenek be később a felnőtt nemzeti csapatba. Megjegyezte: az előző korosztályból már hatan szerepelnek rendszeresen Chema Rodríguez szövetségi kapitány válogatottjában.
    

"Ezek a világversenyek már a felnőtt kézilabda előtti utolsó megméretések, úgyhogy ezeket a tapasztalatokat mindenkinek be kell építenie a pályafutásába, ez a másik fő cél" - szögezte le. A juniorok csütörtökön és pénteken is felkészülési mérkőzést játszottak a lengyelekkel Győrben, és előbb 27-26-ra, majd 24-23-ra nyertek.
   

"Az összes felkészülési meccs arról szól, hogy keressük azokat a játékosokat, azokat a felállásokat, azokat a variációkat és azt a játékot, ami nekünk a legjobban passzol. Ezen a két találkozón is rengeteget gyakoroltuk élesben" - mondta az edző. Hangsúlyozta, csapata elég sokat fejlődött az együtt töltött három hétben, mert a játékosok jól dolgoztak, de még mindig nagyon sok dolog van, amit pótolni kell, és amiben előre kell lépni.
    

Sótonyi úgy fogalmazott, együttesének a legnagyobb ellenfele mindig saját maga, ez a felkészülési mérkőzéseken is kiderült. Ha abban előre tudnak lépni, hogy megkönnyítsék a saját dolgukat, akkor szép eredményt érhetnek el. A mezőnyről elmondta, nem lát nagy különbséget a csapatok között, ezért a napi forma és az összpontosítás döntő lesz.
    

A magyar keretből a Ferencváros irányítója, Csörgő Kristóf, valamint a Balatonfüred - Szigetszentmiklósra kölcsönadott - kapusa, Lovistyek László hiányzik sérülés miatt.


    A magyar válogatott kerete:
    kapusok:
Borsos Máté (PLER), Győri Nándor (BFKA Veszprém), Radvánszki Attila (Szeged)

    jobbszélsők:
Csanálosi Richárd (NEKA), Terjék Roland (Montpellier, francia)

    jobbátlövők:
Barna János (Veszprémi KKFT), Kathi Sándor (Győri ETO-UNI FKC), Nagy Ádám (NEKA)

    beállók:
Bali Bence (Győri ETO-UNI FKC), Balogh Botond (BFKA-Veszprém), Szabó Levente (NEKA), Viski Szabolcs (BFKA-Veszprém)

    irányítók:
Horváth Péter (Csurgó), Tóth Levente (NEKA)

    balátlövők:
Balogh Dániel (Szeged), Gazsó Péter (Szeged), Kovács Tamás (NEKA)

    balszélsők:
Juhász Ádám (Szeged), Molnár Robin (NEKA)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com