A nyolcaddöntőben búcsúzott a címvédő Fucsovics

A címvédő Fucsovics Márton első mérkőzésén, a nyolcaddöntőben kiesett az 525 ezer euró (171,2 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztornán.A világranglistán 38. játékos - a viadal negyedik kiemeltje - erőnyerőként nem lépett pályára a nyitókörben, szerdán pedig az argentin Federico Delbonisszal találkozott. A 84. helyen álló dél-amerikai előzőleg a selejtezőből érkezett bolgár Grigor Dimitrovot (47.) búcsúztatta.

    
Első találkozójuk rosszul indult Fucsovics számára, ugyanis salakspecialista ellenfele kétszer is elvette az adogatását, és 20 perc elteltével már 4:0-ra vezetett. Az MTK teniszezője 2:5-nél a hatodik bréklabdáját már kihasználta, majd 3:5-nél játszmalabdát hárított. A balkezes argentin ezután viszont már kiszerválta a szettet, amely 46 percig tartott.
    

A folytatásban a 27 éves Fucsovics 1:1-nél hetedik kettős hibájával elbukta az adogatását, majd Delbonis - aki salakon már Roger Federert is megverte - meg sem állt 5:1-ig. Ezt követően a nyíregyháziak büszkesége már csak egy gémet tudott hozni, a találkozó 1 óra 15 percig tartott. A magyar játékos így egyesben címvédőként nyert mérkőzés nélkül távozik Genfből, és legközelebb a vasárnap elrajtoló Roland Garroson szerepel. Fucsovics 15 óra körül párosban is pályára lép a japán Daniel Taro oldalán.


    Eredmény:
    nyolcaddöntő:
    --------------
Federico Delbonis (argentin)-Fucsovics Márton (4.) 6:4, 6:2


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com