A Paks magabiztosan utazhat Ciprusra

A Paksi FC magabiztosan utazhat Ciprusra, mivel háromgólos előny birtokában lép pályára a csütörtöki visszavágón a Gyurcsó Ádámot is foglalkoztató AEK Larnaca vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában.A magyar kupagyőztes európai szereplése nagy pofonnal kezdődött, mert az Európa-liga selejtezőjének első körében négygólos vereséget szenvedett a román másodosztályú Hunedoara együttesétől, azóta viszont Bognár György vezetőedző csapata a tőle megszokott eredményes játékot mutatja. A Tolna vármegyei zöld-fehérek a vajdahunyadi riválist 2-0-ra felülmúlták a visszavágón, majd a harmadik számú európai sorozatba átkerülve az esélyesebb Larnacát verték 3-0-ra, az OTP Bank Liga hétvégi rajtján pedig úgy játszottak 2-2-t, hogy a házigazda Diósgyőr a hajrában mentett pontot.
    

A két héttel ezelőtti kudarc óta tehát három meccsen hét gólt szerzett a legutóbb bajnoki ezüstérmes Paks, amelynek az utóbbi években erőssége volt a hatékony támadójáték, s ezt most is bizonyítja. Az elmúlt öt évben kétszer is az Európa-liga csoportkörében szereplő Larnaca otthonában viszont a biztos védekezés eredményezhet továbbjutást, amire van is esély az első felvonáson mutatott szervezett futballal.
    

A Paks korábban még sosem találkozott ciprusi riválissal, ahogy a Larnaca sem magyarral. A párharc győztese a montenegrói Mornar és a szerb Radnicki csatájának továbbjutójával csap össze a harmadik körben - az első mérkőzést odahaza a Radnicki nyerte 1-0-ra -, a vesztes pedig búcsúzik a nemzetközi porondtól. A csütörtöki összecsapást a Duna 18 órától élőben közvetíti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com