A Rátgéber Kosárlabda Akadémiáról szerződtet játékost a Barcelona

A Barcelonához igazol a Rátgéber Kosárlabda Akadémia 16 éves játékosa, James Ugochukwu Nnaji.A nigériai tehetségre két éve hívta fel a pécsi akadémia szakmai és stratégiai igazgatójának, Rátgéber Lászlónak a figyelmét egy játékosügynök - derült ki az akadémia közleményéből. James Ugochukwu Nnaji remek adottságokkal rendelkezik, a 2004-es születésű játékos 208 centiméter magas, 110 kilogramm, a karfesztávolsága pedig 227 cm.

    
A kosárlabdázással 12 évesen ismerkedett meg, de a Rátgéber Akadémián eltöltött két év alatt rengeteget fejlődött, több egyéni és csapatsikernek is részese lehetett: a 2018/2019-es szezonban kadett bajnoki címet ünnepelhetett, a European Youth Basketball League törökországi döntőjében pedig a torna legjobbjának választották.
   

"Magam is meglepődtem azon, hogy itt tartok, hogy az utóbbi két évben ennyit tudtam fejlődni - mondta James Ugochukwu Nnaji. - Mindez a Rátgéber Kosárlabda Akadémiának köszönhető, ahol nagyon sokat foglalkoztak velem, a mindennapjaim csak a kosárlabdáról, az edzésekről szóltak. Technikailag és fizikálisan is rengeteget léptem előre, ugyanakkor érzem, hogy a következő években még többet tudok kihozni magamból."
    

"James a legjobb példa arra, hogy ha jó +biológia+ érkezik hozzánk, az edzéstechnológiánknak köszönhetően el tudjuk repíteni akár a Barcelonáig is" - fogalmazott Rátgéber László, a pécsi akadémia szakmai és stratégiai igazgatója. "Mindössze a harmadik szezonját kezdte volna nálunk. James nem csak a fizikumával segített nagyon sokat, a hozzáállásával, a mentalitásával, a munkamoráljával is gazdagította akadémiánkat, s általa a többiek is jobbak lettek. Sok szerencsét kívánunk neki a továbbiakban, reméljük, hogy az Euroligában vagy akár az NBA-ben is bemutatkozhat."
    

A kétszeres Euroliga-győztes, 15-szörös spanyol bajnok, az európai klubkosárlabda elitjébe tartozó Barcelona felnőtt csapatának van magyar játékosa, Hanga Ádám.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com