A Real Madrid az idényben először bizonyult gólképtelennek

A Real Madrid a szezonban először nem szerzett gólt - írta szerdai összefoglalójában az IFFHS a spanyol együttes angliai vendégszerepléséről, amelynek során a Liverpool Szoboszlai Dominik átadása után született góllal 1-0-ra nyert a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a negyedik forduló keddi játéknapján.A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet kiemelte azt is, hogy a két ország klubcsapatainak a mostani BL-idényben eddig lejátszott hét mérkőzéséből az angol csapatok hatot megnyertek, és csak egyet veszítettek el (Newcastle-Barcelona 1-2).

A PSG-t 2-1-re Párizsban legyűrő Bayern München sikere kapcsán az IFFHS azt hangsúlyozta, hogy a német bajnok minden versenysorozatot figyelembe véve immár 16 egymást követő győzelemnél tart a szezonban, ami rekord az öt legjobb európai bajnokságot tekintve.

A bajorok kolumbiai légiósa, Luis Díaz mindössze a második olyan játékos, aki kétszer is betalált, majd kiállították Bajnokok Ligája-mérkőzésen a francia Antoine Griezmann után, aki 2021. október 19-én az Atlético Madrid színeiben a Liverpool ellen járt hasonlóképpen. A Bayernben Joshua Kimmich a 100. BL-mérkőzését játszotta, és 71. győztes szereplését ünnepelhette, e mutatóban pedig az élre ugrott a BL történetében, megelőzve az első 100 meccséből - a Bayernnel és a Real Madriddal - 70-szer nyertes David Alabát.

Az Atlético Madrid-Union Saint-Gilloise (3-1) találkozó kapcsán az összefoglalóban helyet kapott, hogy a spanyol együttes legutóbbi 21 európai kupamérkőzésén nem játszott döntetlent, mérlege: 14 győzelem és 7 vereség. Diego Simeone az Atlético vezetőedzőjeként 60. győzelmén van túl, a sorozat történetében ő a kilencedik szakvezető, aki ezt a számot elérte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com