A remek rajtot vett Mezőkövesdet fogadja a címvédő

Az éllovas Mezőkövesd látogat a címvédő Ferencvároshoz a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában, melyben a nemzetközi porondon remeklő FTC az idény első bajnoki győzelmére hajt.A Peter Stöger vezette zöld-fehérek a Bajnokok Ligája selejtezőjében továbbra is menetelnek, kedden a Slavia Prahát búcsúztatták a harmadik fordulóban, miután a múlt heti 2-0-s hazai sikerüket követően Prágában csak 1-0-ra kaptak ki.
   

A hazai rajt viszont nem sikerült jól a Ferencvárosnak, a bajnokság első fordulójában ugyanis a Kisvárda meglepte az együttest, és a Groupama Aránban tudott győzni 2-1-re. Így egyelőre pont nélkül áll a zöld-fehér csapat, mivel a második fordulós, MOL Fehérvár FC elleni találkozóját elhalasztották. Pintér Attila mezőkövesdi tanítványai az első két körből - 3-2-es sikereikkel - kihozták a maximumot, melyek közül a Zalaegerszeg elleni papírformának nevezhető, de a nyitókörben, Pakson elért győzelem esetükben kisebb bravúrszámba ment. Az viszont még ennél is jóval nagyobb dobásuk lenne, ha a népligeti látogatás végén is százszázalékos mérleggel maradna a csapat a tabella élén.
    

A mezőny másik hatpontos együttese a Kisvárda, mely az FTC és az újonc Gyirmót elleni siker után minden bizonnyal magabiztosan utazik majd pénteken az MTK-hoz. A budapesti kék-fehérek az első két fordulóban nem játszottak hibátlanul, a Gyirmót ellen csak 1-1-re voltak képesek, a legutóbbi körben viszont a Budapest Honvédot le tudták győzni.
    

A forduló leglátványosabb mérkőzése a Paks-Debrecen találkozó lehet, melyen Bognár Györgynek az első két körben nyolc gólt szerzett együttese fogadja az élvonalba egy év szünet után visszatért hajdúságiakat, akik a Honvéd kapuját négyszer, az Újpestét pedig kétszer vették be. Az Újpest és a Honvéd éppen egymás ellen játszik vasárnap este. A három pontra mindkét gárdának nagy szüksége van, mivel a Konferencia-ligában csütörtökön (ma) a Basel vendégeként pályára lépő Újpest egyetlen ponttal áll, míg vendége pont nélkül az utolsó.


    OTP Bank Liga, 3. forduló:
    péntek:
    -------
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 20.00

    szombat:
    --------
Paksi FC-Debreceni VSC 16.00
Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 18.15
Gyirmót FC-MOL Fehérvár FC 20.30

    vasárnap:
    ---------
Zalaegerszeg-Puskás Akadémia FC 17.45
Újpest FC-Budapest Honvéd FC 20.00


    A tabella:
 1.  Mezőkövesd Zsóry FC          2  2   -   -      6-4   6 pont
 2.  Kisvárda Master Good         2  2   -   -      4-2   6
 3.  Debreceni VSC                2  1   1   -      6-3   4
 4.  MTK Budapest                 2  1   1   -      2-1   4
 5.  Paksi FC                     2  1   -   1      8-4   3
 6.  Puskás Akadémia FC           2  1   -   1      3-7   3
 7.  MOL Fehérvár FC              1  -   1   -      1-1   1
 8.  Újpest FC                    2  -   1   1      3-4   1
 9.  ZTE FC                       2  -   1   1      3-4   1
10.  Gyirmót FC Győr              2  -   1   1      2-3   1
11.  Ferencváros                  1  -   -   1      1-2   0
12.  Budapest Honvéd              2  -   -   2      1-5   0
    

A 2. fordulóból elhalasztott MOL Fehérvár FC-Ferencváros mérkőzést szeptember 22-én 20 órától játsszák.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com