A Roma folytathatja a menetelését Gasperinivel

A sorozat egyik nagy esélyesének tartott AS Roma hazai pályán a francia Lille ellen folytathatja menetelését csütörtökön az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.A Farkasok remekül kezdték a szezont a nyáron kinevezett új vezetőedző, Gian Piero Gasperini irányításával, ugyanis a Serie A-ban négy győzelemmel és egy vereséggel rajtoltak, így csak rosszabb gólkülönbségükkel szorulnak az AC Milan és a címvédő Napoli mögé. A fővárosiak ráadásul egy másik francia csapat, a Nice idegenbeli legyőzésével kezdtek múlt héten a második számú európai kupasorozatban, most pedig az a Lille lesz a vendégük, amely a Ligue 1 előző két fordulójában kikapott.

Az ezúttal Genkben pályára lépő Ferencváros előző ellenfele, az idén nyolcaddöntős cseh Viktoria Plzen a budapesti döntetlen után a svéd Malmőt fogadja. A magyar bajnok a három hét múlva esedékes harmadik körben a Red Bull Salzburghoz látogat, az osztrákokra csütörtökön igencsak nehéz feladat vár a francia Olympique Lyon otthonában. Az FTC a továbbiakban még a bolgár Ludogorec, a skót Glasgow Rangers és a görög Panathinaikosz csapatával hazai pályán, míg a török Fenerbahce és az angol Nottingham Forest együttesével idegenben találkozik.

Európa-liga, alapszakasz, 2. forduló:

AS Roma (olasz)-Lille (francia) 18.45

Fenerbahce (török)-Nice (francia) 18.45

Viktoria Plzen (cseh)-FF Malmö (svéd) 18.45

Celtic Glasgow (skót)-Braga (portugál) 18.45

Ludogorec (bolgár)-Real Betis (spanyol) 18.45

FCSB (román)-Young Boys (svájci) 18.45

Bologna (olasz)-Freiburg (német) 18.45

Panathinaikosz (görög)-Go Ahead Eagles (holland) 18.45

Brann Bergen (norvég)-Utrecht (holland) 18.45

FC Porto (portugál)-Crvena zvezda (szerb) 21.00

Feyenoord (holland)-Aston Villa (angol) 21.00

Olympique Lyon (francia)-Red Bull Salzburg (osztrák) 21.00

Makkabi Tel-Aviv (izraeli) - Dinamo Zagreb (horvát), Topolya 21.00

FC Basel (svájci)-VfB Stuttgart (német) 21.00

Nottingham Forest (angol)-Midtjylland (dán) 21.00

Sturm Graz (osztrák)-Glasgow Rangers (skót) 21.00

Celta Vigo (spanyol)-PAOK (görög) 21.00

Genk (belga)-FERENCVÁROSI TC 21.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com