A Salzburg sportigazgatója szerint Redzic gyors és tanulékony

Gyorsnak és tanulékonynak nevezte a magyar válogatott Redzic Damirt a Red Bull Salzburg labdarúgóklub sportigazgatója, Marcus Mann."Régóta figyeltük, néhány hete már tartottuk is a kapcsolatot, és örülünk, hogy most lehetőség nyílt az átigazolására. Ezenkívül gyors és tanulékony, mindig keményen dolgozik, fejlődni akar, és jó a mentalitása" - mondta az osztrák klub honlapján Mann.

Hozzátette: határozott üzenet volt a futballista részéről, hogy számos más ajánlat ellenére már az első beszélgetésektől fogva egyértelműen elkötelezte magát a Salzburg mellett.

Mint kifejtette, szeretnék veszélyesebbé tenni a csapat támadójátékát, és Redzic statisztikái, gólszámai alapján meg vannak győződve róla, hogy ebben a segítségükre lehet.

A 22 éves támadó Dunaszerdahelyről szerződött az előző idényben bajnoki ezüstérmes osztrák csapathoz, mellyel 2030 nyaráig szóló megállapodást írt alá hétfőn. Redzic édesapja bosnyák, édesanyja magyar. Ő Pécsen született, 2021-től pedig a Ferencváros játékosa volt, onnan igazolt - előbb kölcsönben, majd végleg - az FC DAC-hoz. A magyar válogatottban novemberben mutatkozott be.

Új klubja honlapján felidézte: sok olyan játékos szerepelt Salzburgban, aki később továbblépett az öt európai élbajnokság egyikébe, és most a világ legjobbjai közé tartozik, ezért is volt könnyű döntés számára a klubváltás.

"Izgatott vagyok, és már nagyon várom, hogy elkezdhessek együtt edzeni és játszani a csapattal" - nyilatkozta. Saját magát és a játékstílusát úgy jellemezte, hogy legszívesebben a szélső pozícióból indul, megpróbál egy az egyben helyzeteket keresni, áttörni a védőfalon, és gólpasszt adni vagy gólt szerezni.

"Szeretek cselezni, egy az egy ellen játszani. A csatárokat is be tudom vonni a játékba, de én magam is be tudom fejezni az akciókat" - magyarázta.

Hozzátette: a sérüléséből már teljes mértékben felépült, és ha egészséges, sok mindent meg tud csinálni a pályán. A Salzburg 17 forduló után az élen áll az osztrák Bundesligában, és a mostani idényben az Európa-ligában szerepelt, de nem jutott tovább az alapszakaszból.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com