A sportállamtitkárság megoldást sürget

Az állásfoglalást az a közlemény tartalmazza, amelyet a Szabó Tünde vezette sportállamtitkárság juttatott el kedden az MTI-nek.

A dokumentum azt követően született meg, hogy egyre inkább elmérgesedett a helyzet a Magyar Úszó Szövetség elnöksége és azon versenyzők között, akik a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka vezetésével mielőbbi változásokat ösztönöznek a sportágban.



Az államtitkárság szerint az úszósportban az elmúlt időszakban felmerült problémák és ellentétek megoldásában két nagyon fontos szempontot kell az érintetteknek figyelembe venniük.

"Az egyik, hogy Magyarország 2017-ben vizes világbajnokságot rendez, ami a valaha volt legnagyobb sporteseménye lesz Magyarországnak - áll a közleményben. - Egyfelől egy ország szeretné együtt ünnepelni hazai helyszíneken a magyar úszók sikereit, másfelől pedig hatalmas nemzetközi elismerést hozhat, és újabb lehetőségeket nyithat meg a sikeres magyar rendezésű világbajnokság, hiszen többek között a 2024. évi olimpiai játékok helyszínéről szeptemberben döntenek majd Limában.
Ezt a célt nem veszélyeztetheti egy esetlegesen a sportágban megjelenő anarchia." "Alig tíz hónappal a vizes világbajnokság előtt - szögezi le a sportállamtitkárság - mindenkinek elsősorban saját munkájára kell koncentrálnia: a sportolóknak edzeni és legjobb tudásuk szerint teljesíteni, az edzőknek felkészíteni a sportolókat, a szövetségnek pedig mindehhez biztosítani a kereteket."

A másik szempont a sportolók érdekeit érinti. "A legkiválóbb úszóink olyan problémákat neveztek meg, amelyek a mindennapi felkészülésüket befolyásolják, érdekeiket sértik. Kötelességünk ezek mielőbbi megoldása, hogy a sportolók ne érezzék magukat bizonytalanságban és ismételten a munkájukra tudjanak összpontosítani.
Az államtitkárság ismeri a sportolók által megfogalmazott kéréseket, azok sportszakmai hátterét és már meg is tette az első lépéseket a magyar sportirányítás és sportfinanszírozás ilyen irányú megváltoztatására" - hangsúlyozza a dokumentum, amely kitér rá, hogy a sportvilág az elmúlt évtizedben óriásit változott és rendkívül dinamikusan fejlődik.

"Ahhoz, hogy ezeknek a kihívásoknak továbbra is magas szinten meg tudjunk felelni, magának a sportvezetésnek is meg kell változnia, fel kell vennie a tempót. Világklasszis sportolóink által kiadott nyilatkozat szerint ők azonnali változást akarnak és az úszószövetségnek erre reagálnia szükséges, mert az eddig tett lépések már nem elégségesek" - olvasható a közleményben, amelyben az államtitkárság leszögezi, hogy minden változásnak kizárólag törvényes keretek között szabad megtörténnie.

"Az úszótársadalomnak, a sportvezetésnek kell összefognia és demokratikus úton, a közgyűlésen és az elnökségen keresztül kell megteremtenie az igényelt változásokat, az új irányokat - áll a dokumentumban, amely egyúttal hangoztatja: - Az úszószövetség belügyeibe, tisztségviselőinek választásába nem avatkozhat bele az állam és a sportért felelős államtitkárság, de a jelen helyzet mihamarabbi megoldását sürgeti és elősegíti."

A magyar kormány támogatja a sportolók fejlesztéseket célzó, jobbító szándékú törekvéseit és igényeit, ezek megvalósítása érdekében mindent elkövet - rögzíti az állásfoglalás, amely szerint az úszók által kifogásolt válogatási elvekre, szabályrendszerekre, vezetői, illetve szövetségi kapitányi hatáskörökre és támogatásokra vonatkozó szabályzatokat az államtitkárság megvizsgálja és javaslatokat tesz a sportolók érdekeit szolgáló, szükséges változtatásokra.

"Az átfogó sporttörvény módosítása, többek között a párhuzamos hatáskörök megszüntetését, az egycsatornás finanszírozási rendszer gyakorlati megvalósítását célozza, a sportolók érdekeinek még nyomatékosabb képviseletét is szolgálja.

A sportállamtitkárság ennek érdekében a jövőben minden állami támogatást még inkább célirányosan kíván felhasználni és az egycsatornás rendszer keretein belül nagyobb hangsúlyt fog fektetni a sportági akadémiák és műhelyek, valamint kiemelt egyesületek közvetlen támogatására is" - zárul az államtitkárság közleménye.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com