A Svájci Legfelsőbb Bíróság elutasította Kenderesi Tamás kérelmét

A Svájci Legfelsőbb Bíróság nem adott igazat az olimpiai bronzérmes úszó Kenderesi Tamásnak, akinek így érvényben marad doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása, illetve anyagi tartozása van Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) felé.Az SzPress hírszolgálatnak Tiszeker Ágnes, a HUNADO vezetője számolt be arról, hogy sportoló sokféle védekezést mutatott be, így az ügye minden lehetséges jogi fórumot megjárt, de mindegyik, szám szerint három döntőbíróság is a HUNADO-nak adott igazat, így a doppingvétség elkövetésének ténye egyértelművé vált, az eltiltás pedig jogerőssé. Hozzátette, Magyarországon ez volt az első, így precedens értékű eset, amelyben a sportoló biológiai útlevelének hematológiai paramétereiben kimutatott eltérések szolgáltak bizonyítékként.

A 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok, 2016-ban Rio de Janeiróban 200 méter pillangón bronzérmes Kenderesi Tamásnak február végén emelkedett jogerőre doppingvétség miatt első fokon kiszabott négyéves eltiltása, miután a nemzetközi sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az úszó fellebbezését és helyben hagyta a Magyar Antidopping Csoport elsőfokú, elmarasztaló döntését. A sportoló ezt követően fordult a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz, Tiszeker Ágnes szerint ugyanakkor ez már nagyon kétséges lépés volt, ugyanis a szervezet szakmai döntést nem hoz, kizárólag az eljárás menetét és jogszerűségét vizsgálja, illetve azt, hogy sérült-e bármely ponton a sportoló joga, de ilyen nem történt, ezt a CAS döntés terjedelmes indoklásában is olvasni lehetett.

Tiszeker Ágnes konkrét számokat a sportoló adatainak védelme miatt nem árult el, azt viszont elmondta, hogy bírósági döntés alapján jelentős összeggel tartozik Kenderesi a HUNADO-nak. Megjegyezte, mindkét félnek be kellett fizetnie a CAS eljárási díj felét, azonban az ítéletben mind a CAS, mind a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság úgy rendelkezett, hogy a sportolónak a HUNADO költségeinek egy részét meg kell térítenie.

A 28 éves Kenderesi 2022 októberében kapott értesítést arról, hogy atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vonták, és később eltiltották. A tárgyalásával kapcsolatban korábban elmondta, felajánlották neki, hogy amennyiben elismeri a doppingvádat, kisebb mértékű büntetést kap, ő azonban, mivel - mint azt hangsúlyozta - "nem csinált semmit", ezt nem volt hajlandó elfogadni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com