A százéves Keleti Ágnesről nevezik el a szertorna-bajnokságot Izraelben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Minden idők legsikeresebb zsidó atlétájáról, a szombaton százéves Keleti Ágnesről nevezik el a szertorna-bajnokságot ettől az évtől Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.Száz évéből közel hatvanat Izraelben élt meg a magyar-zsidó sportolónő, aki tíz olimpiai érmet szerzett, s ebből öt aranyat. Tel-Avivban a torna-válogatott szövetségi kapitánya volt, és tanárképzéssel foglalkozott, részben ő teremtette meg ennek a sportágnak az alapjait az országban.

    
Századik születésnapjának méltó megünneplésére az Izraeli Olimpiai Bizottság a helyi női sportági szövetséggel közösen úgy döntött, hogy róla nevezi el 2021-től kezdődően az izraeli bajnokságot, és egy különleges logót is terveztek, amely ezentúl ezt a versenyt kíséri. Keleti Ágnes 2017-ben elnyerte az ország legrangosabb, függetlenségi napján kiosztott kitüntetését, az Izrael-díjat is sport kategóriában.
    

"Kemény edző és tanár volt, de nagyon tisztességes és figyelmes, és gondoskodott arról is, hogy a megfelelő értékekre neveljen. Az első az egészség volt" - nyilatkozta a yneten a százéves legendás sportolóról Chaya Halperin, volt kollégája, aki a róla készült könyv egyik fejezetét írta. Keleti Ágnes az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon 35 évesen négy arany- és két ezüstérmet nyert Magyarországnak, majd Izraelben telepedett le. Megismerkedett Biró Róbert, szintén magyar származású testnevelő tanárral, összeházasodtak, majd két fiuk született, Daniel és Rafael.
    

Izraelben Keleti Ágnes a helyi testnevelési főiskolán, a Wingate Intézetben tanított, ahol mintegy 30 éven át tornászok és testnevelő tanárok generációit képezte, és emellett népszerűsítette Izraelben a szertorna-sportot. Keleti Ágnes az utóbbi négy évben Budapesten élő Rafael nevű fia mellé költözött, ahol a koronavírus járványig igen aktívan élt, kirándulni és utazgatni járt, sportgyakorlatokat végzett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com