A Szeged kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint nagyon szép volt az idény első periódusa

Michael Apelgren, az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint csapata számára nagyon szép volt az idény első periódusa.
"Mindig a következő mérkőzésre összpontosítunk, de azt gondolom, az együttesem bizonyította, hogy a legmagasabb szinten, a legjobb klubokkal is fel tudja venni a versenyt és veszélyes tud lenni" - nyilatkozta az MTI-nek a svéd szakvezető, aki nyáron vette át a csapat irányítását.


A szegediek mind a hat mérkőzésüket megnyerték a bajnokságban, a Bajnokok Ligája csoportkörében legyőzték a német bajnok SC Magdeburgot és a francia HBC Nantes-ot, a címvédő Barcelona otthonában pedig egy góllal kaptak ki. Apelgren hozzátette, a Magdeburg és a Nantes legyőzése jó alapot ad arra, hogy a legmagasabbra törekedjenek és nagyot álmodjanak. Kiemelte, nagyon jó nevű játékosok állnak rendelkezésére és minden adott ahhoz, hogy csapatként jól működve bárhova odaérhessenek.


Az elmúlt hetekről a vezetőedző elmondta: elképesztően boldoggá teszi a közös munka. "Nagyon jó érzésekkel jövök edzésre minden nap és tényleg kezdem megkedvelni a srácokat. Természetesen, amikor úgy alakulnak az eredmények is, könnyebb így érezni. Meglátjuk még, mit hoz a jövő, most a napos oldalon vagyunk és minden gördülékenyen megy" - összegzett Apelgren.


A szakvezető elárulta, kíváncsian várja csapata reakcióját egy nehezebb időszakra. Akkor ki fog derülni, a játékosok mennyire tudják kezelni, hogy a szerencse esetleg nem az ő oldalukon áll, de hangsúlyozta, az eddigi teljesítménnyel rendkívül elégedett. A Szeged legközelebb jövő szerdán a horvát PPD Zagreb otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A vezetőedző megjegyezte, négy napra kimenőt kaptak a játékosok, de egyéni program szerint mindenki kap fizikális terhelést.


"Mondtam a srácoknak, hogy nagyon szép volt ez az első periódus így együtt, de most jó lesz nem látni őket néhány napig" - jegyezte meg tréfálkozva Apelgren. Hozzátette, amikor ilyen sok mérkőzésük van, jól jön egy kis pihenő, hogy aztán Zágrábban és az azt követő meccseken is feltöltődve, energikusan tudjanak pályára lépni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com