A Szeged megtörné a Veszprém 35 éve tartó sorozatát

A címvédő Telekom Veszprém 1986 óta minden alkalommal döntőbe jutott a férfi kézilabda Magyar Kupában, de a bajnok Pick Szeged a hétvégi, győri négyes döntőben megszakítaná legnagyobb riválisa 35 éve tartó sorozatát.Legutóbb 2011-ben fordult elő, hogy nem ez a két csapat játszotta a kupadöntőt, akkor a veszprémiek ellenfele a PLER KC volt, a szegediek a legjobb négy közé sem kerültek be. Ezúttal a szombat esti elődöntőben találkoznak egymással. A rangadóra a dunántúliak készülhetnek kedvezőbb előjelekkel, mert bár március végén csupán döntetlent játszottak Balatonfüreden, utána egy rendkívül magabiztos győzelemmel és egy döntetlennel búcsúztatták az északmacedón Vardar Szkopjét a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában.
    

A szegediek kikaptak a német Flensburg otthonában, és bár a visszavágót megnyerték, összesítésben nem tudták ledolgozni a hátrányukat, így elbúcsúztak a BL-től, ráadásul április 10-én nagy meglepetésre 30-28-ra veszítettek Gyöngyösön. Náluk Bánhidi Bence és a horvát Luka Stepancic, a veszprémieknél pedig az északmacedón Dejan Manaszkov biztosan nem játszhat sérülés miatt.
    

A csongrádiak a legutóbbi három mérkőzésen veretlenek maradtak a Veszprémmel szemben, tavaly június elején a bajnoki döntő mindkét meccsét megnyerték, majd novemberben 26-26-os döntetlent értek el idegenben. Összességében 180. alkalommal találkozik egymással a két csapat tétmérkőzésen, az eddigi mérleg 121 veszprémi és 51 szegedi siker, illetve hét döntetlen.
    

"Azt vallom, amit játékosként is: ha a kupában és a bajnokságban is a csúcsra szeretnénk érni - márpedig ez a célunk -, akkor mindegy, hogy kit, mikor és hol kell legyőzni. Természetesen tudjuk, hogy ez az elődöntő felér egy döntővel, vagyis kétségtelenül nehéz lesz, hiszen két nagy csapat feszül egymásnak" - nyilatkozta Nagy László, a veszprémiek sportigazgatója.
    

Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző elmondta, sajnálja, hogy nem volt kiemelés a sorsoláson, és a két nagy rivális már az elődöntőben találkozik egymással. Hozzátette, szeretnének ismét olyan formában kézilabdázni, mint decemberben. "Már az elődöntőben egy komplett, jó meccset kell játszanunk. Három dolog lesz fontos: a karakter, a harc és az, hogy jól kézilabdázzunk. Ha ebben előrelépünk, akkor biztos vagyok abban, hogy jól és eredményesen zárjuk a Magyar Kupa négyes döntőjét" - nyilatkozta a klub honlapján.
    

A másik ágon a Fejér-B.Á.L Veszprém és a Budakalász csapatai találkoznak az elődöntőben. Ennek a meccsnek a fináléba jutáson kívül az Európa-liga-selejtezőben való részvétel lesz a tétje, mivel a Magyar Kupában csak az első és a második helyezés ér nemzetközi kupaindulási jogot. A két csapat tavaly háromszor találkozott egymással, egyszer a Budakalász, kétszer a Veszprém nyert.
    

A Pest megyei együttes első alkalommal jutott a négyes döntőbe, a kisebbik veszprémi csapat tavaly is ott volt a tornán és végül negyedik lett. A budakalászi Csoknyai István és a veszprémi Éles József személyében két olyan vezetőedző néz majd farkasszemet egymással, akik játékosként 1991 és 2003 között a Veszprém színeiben a bajnokságot és a Magyar Kupát is tíz alkalommal nyerték meg együtt, a KEK-döntőben kétszer, a BL-döntőben pedig egyszer szerepeltek egymás oldalán.
    

Vasárnap nemcsak a férfi Magyar Kupa bronzmérkőzése és döntője lesz a győri Audi Arénában, hanem 14.45-től a Magyarország-Szlovákia női Európa-bajnoki selejtező is.


    A négyes döntő programja (Győr):
    -------------------------------
    szombat:
Fejér-B.Á.L Veszprém - Budakalász 16.45
Telekom Veszprém-Pick Szeged 19.15
    vasárnap:
Magyarország-Szlovákia női Európa-bajnoki selejtező 14.45
férfi MK-bronzmérkőzés 17.15
férfi MK-döntő 20.00


    Az eddigi győztesek:
    -------------------
28-szoros: Veszprém
7-szeres: Bp. Honvéd SE, Szeged
4-szeres: Elektromos SE, Rába ETO
3-szoros: Bp. Spartacus SC
2-szeres: Bp. Dózsa SK, Tatabányai Bányász SC
1-szeres: Bp. Vörös Meteor, Ferencvárosi TC, Vasas SC, Debreceni Dózsa SE, Dunaferr SE


    A legutóbbi tíz döntő:
    ---------------------
2011, Pestszentimre: MKB Veszprém KC-PLER KC 37-19 (18-8)
2012, Budapest, Sportmax2: MKB Veszprém KC-Pick Szeged 27-26 (16-18)
2013, Pécs: MKB Veszprém KC-Pick Szeged 36-30 (17-12)
2014, Pécs: MKB MVM Veszprém-Pick Szeged 27-21 (13-13)
2015, Pécs: MKB MVM Veszprém - MOL-Pick Szeged 26-22 (12-11)
2016, Debrecen: MVM Veszprém - MOL-Pick Szeged 27-26 (10-12, 24-24), hétméteresekkel
2017, Debrecen: Telekom Veszprém - MOL-Pick Szeged 23-22 (13-9)
2018, Debrecen: Telekom Veszprém - MOL-Pick Szeged 23-21 (10-11)
2019, Debrecen: MOL-Pick Szeged - Telekom Veszprém 28-27 (17-10)
2021, Szigetszentmiklós: Telekom Veszprém - MOL-Pick Szeged 28-26 (14-12)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com