A szerb Marko Peric lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

A szerb válogatott korábbi csapatkapitánya, Marko Peric lett a magyar bajnok veszprémi futsalcsapat új vezetőedzője – közölte a klub pénteken Facebook-oldalán.Azt írták, Marko Peric játékosként hazája mellett Azerbajdzsánban és Grúziában is bajnoki címet ünnepelhetett, valamint Bajnokok Ligája bronzérmet is szerzett.

A 41 éves szakember edzőként előző csapatával, a Loznica Grad együttesével – ahol korábban játékosként is meghatározó szerepet töltött be – az elmúlt két évben egyaránt megnyerte a szerb bajnokságot és a nemzeti kupát, miközben a BL-ben egészen az elitkörig jutott.

A közleményben idézték Rajki Tamást, a veszprémi klub ügyvezetőjét, aki szerint Marko Pericet játékosként és edzőként is a küzdőszellem, a szenvedély, a kitartás és a magas szintű taktikai felkészültség jellemezte. Ezek az értékek tökéletesen illeszkednek a veszprémi klub szemléletéhez és céljaihoz, ezért esett rá a választás – indokolt.

Az új vezetőedző első hivatalos nyilatkozatában megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Veszprém vezetőedzőjeként dolgozhat. Céljaként a bajnoki címvédést és a magyar kupa elhódítását jelölte meg.

Peric irányításával jövő héten kezdi meg a veszprémi csapat a felkészülést a 2025/2026-os idényre. Az együttes augusztus 26. és 31. között Görögországban lép pályára a futsal BL előselejtezőjében, ahol csoportjában a házigazda AEK FC mellett a norvég Sjarmtrollan IL és az angol Bolton FC szerepel még. A következő körbe csak a csoport győztese jut.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com