A tapasztalatszerzés mellett a négy közé jutás is cél

Az Európa-liga ezüst divíziójában szereplő magyar férfi röplabda-válogatottnál a folyamatos fejlődés mellett abban is bíznak, hogy sikerül bejutni a sorozat végjátékába.A már ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány vezette, megfiatalított keret múlt hétfő óta készül a sorozatra, melynek szombati nyitányán Georgiát fogadja az Érd Arénában. A két együttes tavaly az Európa-bajnoki selejtezőben kétszer is összecsapott, mindkétszer sima magyar siker született, de a keret átalakulását jól jelzi, hogy - részben a sérülések miatt is - az akkori csapatból mindössze három játékos, Bán Viktor, a csapatkapitány Horváth Kristóf és Keen Cameron maradt hírmondónak.
    

"Lehetne mondani, hogy az eredményesség nem számít, azonban ez azért nem igaz. Nyilván most az építkezési folyamat az elsődleges, de közben nagyon bízunk abban, hogy az eredményesség is becsúszik. Azt gondolom, az Európa-ligában mindét csoportellenfelünkkel szemben van keresnivalónk, ennek fényében fogunk felmenni a pályára" - nyilatkozta a szövetségi kapitány.
    

A tavaly decemberben Koch Róbert helyére kinevezett Nagy Péter hozzátette, a laikus és a hozzáértő nézők azt szeretnék látni, hogy aki fent van a pályán, az mindent megtesz a válogatott sikeréért, teljes szívvel és lélekkel ott van, nem csak testileg, így az a legfontosabb, hogy ez meglegyen. "Az első héten tisztáztuk a felelősségeket, javítottuk a rossz beidegződéseket. Fejben is össze kellett rakni magunkat, de ha így dolgozunk nemcsak idén, hanem hosszú távon is, akkor az eredményeket is fog vonzani magával" - tette hozzá Horváth Kristóf.
    

A csoportban a georgiaiakon kívül még az osztrákok szerepelnek, velük legutóbb a 2021-es El-ben találkozott a magyar csapat, és mindkétszer győzött. A másik trióban Lettország, Ciprus, Feröer-szigetek szerepel, a csoportok két legjobbja jut az oda-visszavágós elődöntőbe, amelynek győztesei vívják majd a döntőt. A sorozat aranyérmese jövőre az arany divízióban szerepelhet.


    A férfiválogatott Európa-liga programja:
    ----------------------------------------
május 27., 16.00: Magyarország-Georgia, Érd Aréna
június 3., 17.30: Ausztria-Magyarország, Ried im Innkreis
június 10., 16.00: Magyarország-Ausztria, Érd Aréna
június 17., 17.00: Georgia-Magyarország, Gori


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com