A Telekom Veszprém bejelentette René Toft Hansen érkezését

A Telekom Veszprém szerdán bejelentette, hogy szerződtette René Toft Hansent, a dánok olimpiai bajnok kézilabdázóját.      A klub honlapjának beszámolója szerint a beálló nyáron érkezik a német THW Kieltől, megállapodása - amelyet már aláírt - egy idényre szól. Egy ideig úgy tűnt, hogy a 33 éves játékos hazatér, és a Ribe-Esbjerg együttesében folytatja, végül azonban a Veszprémet választotta.

    
René Toft Hansen eddig 135 mérkőzést játszott a dán válogatottban, 195 gólt szerzett, 2012-ben Európa-bajnok, 2016-ban olimpiai aranyérmes lett. Volt junior világbajnok és kétszeres felnőtt vb-ezüstérmes. A német és a dán bajnokságot egyaránt három alkalommal nyerte meg. "Már hat éve Kielben játszom, és bár izgalmasak voltak az itt töltött évek, bármikor, amikor Veszprémben szerepeltünk, lenyűgöző hangulat fogadott. Szerettem ott játszani" - nyilatkozta a magyar klub honlapján.
    

A beálló hozzátette, ugyanazok a céljaik, hiszen leendő csapata és ő sem nyert még Bajnokok Ligáját, ez döntően hozzájárult, hogy Veszprémbe igazolt. Azt már korábban bejelentették, hogy a francia irányító Kentin Mahé, a horvát balszélső Manuel Strlek, valamint a vajdasági születésű, spanyol állampolgár kapus Sterbik Árpád is a veszprémiek játékosa lesz nyártól, ugyanakkor távozik a horvát kapus Mirko Alilovic, a spanyol balszélső Cristian Ugalde, illetve a horvát beálló Renato Sulic.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com