A tízszeres világbajnok is nevezett Budapestre

A tízszeres világbajnok Teddy Riner is nevezett a júliusi, budapesti cselgáncs Grand Slam-viadalra, amely a párizsi olimpia kvalifikációs sorozatának első európai versenye lesz.A judoinfo.hu szaklap szerdai tájékoztatása szerint eddig 42 ország több mint kétszáz versenyzője jelezte indulási szándékát a Papp László Arénában július 8. és 10. között sorra kerülő erőpróbán. A legnagyobb név minden bizonnyal a 32 éves Riner, a franciák háromszoros olimpiai bajnoka, aki a tokiói játékokat követően hat hónapig pihent, és januárban kezdte újra az edzéseket. Legutóbb 2017-ben szerepelt Magyarországon,
akkor a kilencedik vb-címét ünnepelhette, majd ugyanabban az évben a marrákesi nyílt világbajnokságon is diadalmaskodott.
    

A magyar szervezők már megkapták hat világranglista-vezető nevezését, így ott lesz a budapesti tatamin a tajvani Jang Jung Vej (60 kg), a brit Lucy Renshall (63 kg), a francia Shirine Boukli (48 kg), Amandine Buchard (52 kg) és Romane Dicko (+78 kg), valamint a kanadai Jessica Klimkait (57 kg). Az olimpiai bajnokok közül Riner és Dicko mellett az ugyancsak francia Margaux Pinot és az olasz Fabio Basile, a világbajnokok közül Riner, Dicko és Klimkait mellett a francia Marie Eve Gahie, a georgiai Lukumi Cskvimiani, a spanyol Nikoloz Sherazadishvili, a kanadai Christa Deguchi és a francia Loic Pietri is Budapestre látogat.
    

A magyar válogatott számára a Grand Slam Hungary lesz az esztendő egyik legfontosabb versenye. A csapatnévsort még nem hirdette ki a szövetség, de várhatóan három top 10-es indul majd harcba, s a rangsorban egyaránt második Tóth Krisztián (90 kg, MTK Budapest) és Pupp Réka (52 kg, Atomerőmű SE) mellett a hetedik Özbas Szofi (63 kg, BHSE) is biztosan kiemelt lesz a 154 ezer dollár (58,5 millió forint) összdíjazású viadalon. A nézők számára ingyenes lesz a belépés a Papp László Arénába, a jegyekhez előzetes regisztráció útján lehet hozzájutni a Magyar Judo Szövetség felületén.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

http://ujhazak.com