A torna után jelöli ki Európa-bajnoki keretét a női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya

A csütörtöktől szombatig tartó Savaria Kupa után jelöli ki az Európa-bajnokságra utazó keretét Jakub Gluszak, a női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.Az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón a szakember elmondta, örül, hogy a felkészülés utolsó, szombathelyi állomásán erős európai csapatokkal szemben mérhetik fel, hol tartanak. "Ezeken a mérkőzéseken jön majd ki igazán, mi az, amiben javulnunk kell a kontinenstornáig hátra lévő másfél hétben" - fogalmazott a lengyel szakember.
    

Gluszak kiemelte, az elmúlt egy hónapban elvégzett munka alapján a jelenleg a keretben lévő 15 játékos mindegyike megérdemelné, hogy utazhasson az Eb-re, így nagyon nehéz döntést kell majd meghoznia a szakmai stábnak a Savaria Kupa után. Sarlós Márton csapatvezető megjegyezte, az edzőtábor első három hetében a fizikai felkészítésen volt a hangsúly, azóta a finomhangolás és a taktikai felkészítés jegyében telnek a napok.
   

"Nagyon örülünk, hogy ismét megrendezésre kerül a Savaria Kupa, amely a magyar röplabdázás egyik legnagyobb tradícióval rendelkező eseménye" - mondta Sarlós. Kalmár Attila, a viadalt rendező Pannonsport Szervező és Marketing Kft. ügyvezetője felelevenítette, az esemény hosszú múltra tekinthet vissza, ugyanis az idei már a 39. Savaria Kupa lesz.
    

"Kezdetben hírverő torna volt, amelyen a többi között a kubaiak és a kínaiak is szerepeltek, az elmúlt időszakban viszont átalakult a verseny, amely a női válogatott mindenkori felkészülését és aktuális céljait szolgálja" - fogalmazott Kalmár. Hozzátette, a mostani viadalt hosszú szervezőmunka előzte meg, mivel eredetileg még tavaly tavasszal rendezték volna meg, majd a pandémia miatt előbb januárra, később májusra halasztották, és végül most tudták tető alá hozni az eseményt.
    

A magyar válogatott sorrendben az egyaránt Eb-résztvevő azeri, cseh és holland válogatottal találkozik, Jakub Gluszak együttesének mérkőzései 19.30 órakor kezdődnek. A belépés védettségi igazolvány felmutatásával lehetséges, a belépők 1000 forintba kerülnek. Az augusztus 18-án rajtoló, szerb, bolgár, horvát, román közös rendezésű Európa-bajnokságon a magyarok augusztus 20-án a szlovákok ellen kezdik meg szereplésüket Zadarban (Zára).


Ezt követően sorrendben az Eb-újonc svájciakkal, az olimpiáról érkező olaszokkal, majd egy szünnap után a házigazda horvátokkal, végül a fehéroroszokkal találkoznak. Az Eb szeptember 4-ig tart, a hatcsapatos csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

http://ujhazak.com