A Tottenham-Frankfurt párharc lehet a legkiélezettebb a negyeddöntőben

A négy közül a Tottenham Hotspur és az Eintracht Frankfurt párharca ígérkezik a legizgalmasabbnak a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjében, melyben az első mérkőzéseket csütörtökön rendezik.Az angol és a német együttes más helyzetből várja a londoni összecsapást. A Tottenham a Premier League-ben rendkívül gyenge szezont fut, csupán a 14.

helyen áll, így gyakorlatilag semmi esélye arra, hogy nemzetközi szerepelést érő helyen végezzen, ugyanakkor a kiesés sem fenyegeti.

Mindez azt jelenti, hogy minden erejével a második számú európai kupasorozatra koncentrálhat, mely az egyetlen esélyt kínálja a klubnak egy nagy sikerre, ráadásul a trófea elhódításával a következő kiírásra is megváltaná a jegyét az európai (Bajnokok Ligája-) szereplésre.

A német gárdának a londoniakkal ellentétben hazájában is fontos feladatai vannak, ugyanis a harmadik helyen áll a Bundesliga tabelláján, ahonnan előrébb reálisan nézve nem léphet, mögötte viszont óriási a tülekedés, a hatodik Mönchengladbach is csupán négy ponttal van lemaradva tőle, így minden bizonnyal a bajnokság utolsó fordulójáig harcolnia kell a BL-t jelentő harmadik-negyedik helyért.

A párharc esélyesei a frankfurtiak, akik 2022-ben megnyerték az El-t, a Tottenham Hotspur pedig már a nyolc közé jutással rég nem látott sikert könyvelhetett el. Legutóbb 2013-ban volt negyeddöntős Európában, az újabb továbbjutással pedig 41 éve nem látott produkciót nyújtana, ugyanis mostanáig utoljára az 1983/84-es szezonban volt elődöntős a nemzetközi porondon. Akkor megnyerte az UEFA Kupát.

A negyeddöntő másik angol együttese, a Manchester United a Tottenhamhez hasonló helyzetben van. A bajnokságban 13. és a Spurshöz hasonlóan az Európa-liga mentheti meg valamelyest az idényét. Ruben Amorim tanítványai számára "kezdésként" az elődöntő elérése nem tűnik lehetetlennek. Ehhez a francia bajnokságban ötödik Olympique Lyont kell búcsúztatniuk úgy, hogy idegenben kezdenek.

A másik két párharcban a papírforma olasz és spanyol továbbjutást ígér: a Lazio a norvég Bodö/Glimt, az Athletic Bilbao pedig a skót Rangers ellen nevezhető favoritnak.

Európa-liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések, csütörtök:

Bodö/Glimt (norvég)-SS Lazio (olasz) 18.45

Tottenham Hotspur (angol)-Eintracht Frankfurt (német) 21.00

Rangers FC (skót)-Athletic Bilbao (spanyol) 21.00

Olympique Lyon (francia)-Manchester United (angol) 21.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

http://ujhazak.com