A továbbjutás a célja a magyar válogatottnak

A csapatkapitány Németh Szabolcs szerint a korábbi éveknél sokkal egységesebb a magyar férfi röplabda-válogatott, amelynek így egyértelműen a továbbjutás a célja az Európa-bajnokság szerdán kezdődő selejtezősorozatában.A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott hétfői sajtótájékoztatón a Kazincbarcika rutinos játékosa - aki a májusi Európa Ligában csak csapatvezetőként volt ott - úgy fogalmazott: miután a tavaszi fiatalítás nem az elvárásoknak megfelelően alakult, ezért ő is vállalta most a szereplést.

    
"Nagyon céltudatosan készülünk, a korábbi éveknél sokkal egységesebbek vagyunk. Szeretnénk megragadni a lehetőséget, ott akarunk lenni a jövő évi Európa-bajnokságon" - jelentette ki Németh Szabolcs. Bogdan Tanase, a magyar válogatott román szövetségi kapitánya elmondta, a tavaszihoz képest annyival biztatóbb a helyzet, hogy ezúttal volt öt hetük edzeni és felkészülni a sorozatra.
    

"Mindenkit csak dicsérni tudok, a fiúk nagyon profin csinálták végig az edzéseket, büszke vagyok rájuk" - fogalmazott a szakember. A kerettel kapcsolatban emlékeztetett rá, májusban több kulcsember is hiányzott vagy nem volt megfelelő felkészültségi állapotban. Ellenben most a külföldön játszók közül a három ütőjátékos, Pádár Krisztián, Baróti Árpád és Gergye Roland is egészséges, és vállalták a selejtezőn való részvételt.
   

A szerdai ellenféllel, Macedóniával kapcsolatban a szakember megjegyezte: veszélyes rivális, ugyanis évek óta ugyanazok a játékosok alkotják válogatottjukat, így rutinos, összeszokott csapatként lépnek pályára. A magyar válogatott augusztus végéig négy mérkőzést játszik, a maradék két találkozóra januárban kerül sor.
    

A selejtezőből a csoportelsők mellett az öt legjobb második jut ki az Eb-re úgy, hogy a négycsapatos csoportok utolsó helyezettjei elleni eredményeket nem veszik figyelembe. A jövő évi Európa-bajnokságot négy országban, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Szlovéniában rendezik szeptember 12. és 29. között.

    A magyar válogatott kerete:
    ütőjátékosok:
Blázsovics Péter, Bozóki Bence, Dávid Csanád, Gebhardt Norbert, Gergye Roland, Németh Szabolcs, Pádár Krisztián

    liberók:
Deák Márk, Pápai Péter

    centerek:
Flachner Dániel, Nagy József, Szabó Alpár

    feladók:
Kaszap Tamás, Keen Cameron


    A magyarok programja, F csoport:
augusztus 15., szerda: Magyarország-Macedónia, Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnoka 17.45
augusztus 19., vasárnap: Svájc-Magyarország, Schönenwerd 17.45
augusztus 22. szerda: Ukrajna-Magyarország, Zaporizsje 18.00
augusztus 25., szombat: Magyarország-Ukrajna, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportcsarnoka 18.30
január 5/6., szombat/vasárnap: Magyarország-Svájc
január 9., szerda: Macedónia-Magyarország


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com