A Tüskecsarnokban játszhatja kiemelt mérkőzéseit az FTC női kézilabdacsapata

A 4000 szurkoló befogadására alkalmas Tüskecsarnokban játszhatja kiemelt mérkőzéseit az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős kormánybiztos a keddi sajtótájékoztatón elmondta, a várhatóan novemberre elkészülő létesítményt csaknem húsz sportág képviselői használhatják majd. "Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy az FTC női csapata is a Tüskét választotta második otthonául. Remélem, hogy sikeres lesz az együttműködés, és közösen sokáig jutunk majd a nemzetközi kupában. Mi mindent megteszünk, hogy a hazai pálya valóban a magyar csapatok irányába lejtsen a Tüskecsarnokban" - mondta Vígh László. A zöld-fehérek otthona az Elek Gyula Aréna, amely nemzetközi kupamérkőzések rendezésére nem alkalmas, ezért az elmúlt években Dabason játszotta ezeket a meccseit a csapat.

noi_kezilabda-logo2Jeney Zsolt Ákos, az FTC kézilabda-szakosztályának elnöke hangoztatta, hogy a Tüskecsarnok átadása mérföldkő a szakosztály életében, hiszen fővárosi klubként fontos szempont, hogy itt vívhassák meg a legnagyobb érdeklődésre számot tartó csatáikat. "A felnőtt csapaton túltekintve, utánpótlásunk számára sem elhanyagolható a fejlesztés, hiszen ezen beruházással számukra új edzőtermek nyílnak meg" - tette hozzá Jeney Zsolt Ákos.
Az elnök hangsúlyozta, a csapat célja, hogy a Bajnokok Ligájában a legjobb hat közé jusson, azaz a második csoportkörben az első három között végezzen. Első lépésként az együttes szeptember 20-21-én Lipcsében szerepel selejtezőn a főtáblára jutásért.

Elek Gábor, a kétszeres KEK-győztes csapat vezetőedzője kiemelte, sokat tanultak a tavalyi év hibáiból, nehézségeiből: "Hosszú sikeres időszak után egy kevésbé sikeres év következett, ami a játékosokban és bennem is átértékelésre késztetett bizonyos dolgokat. A tapasztalatokat hasznosítottuk, és jelenleg mindenki borzasztóan elszánt az új szezont illetően. Ennyire motiváltnak talán még sosem láttam a csapatomat" - mondta a szakember, aki a konkrét célokkal nem kívánt foglalkozni. "Nem arra koncentrálunk, hogy mi történik majd májusban, hanem arra, hogy Lipcsében sikeresen megvívjuk a BL-selejtezőnket. Engem most csak ez érdekel" - mondta a szakember.
Az FTC szeptember 20-án BL-selejtezőn Lipcsében a holland Sercodak/Dalfsen együttesével találkozik, majd győzelem esetén a német HC Leipzig és a fehérorosz HC Minszk párharcának továbbjutójával csap össze másnap a 16-os főtáblára kerülésért.

Az együttes két felkészülési tornán vesz részt augusztusban, először Nagybányán játszik, majd hazai pályán az Elek Gyula Nemzetközi Kézilabda Kupán gyakorol az éles tétmérkőzések előtt. A népligeti torna résztvevői a Ferencváros mellett a román HCM Baia Mare, a szerb WHC Radnicki Kragujevac, valamint a Siófok KC-Galerius Fürdő csapatai lesznek.
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com