A várandós Garát-Gasparics Fanni még nem döntött hokis pályafutása folytatásáról
A jégkorongozó Garát-Gasparics Fanni még nem döntött arról, hogy gyermekének megszületése után folytatja-e pályafutását.
"Nyitva hagytam azt a kérdést" - mondta a 30 éves csatár a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában. "Nem szeretnék olyan kijelentést tenni, hogy visszavonulok akár a profi jégkorongtól, akár a válogatottól. Az új szezont nem kezdem el, hiszen várandós vagyok."
A 2012-es innsbrucki téli ifjúsági olimpián egyéni ügyessági számban ezüstérmes hokis egyelőre nem gondolkodik azon, hogy mi fog történi, amikor anyuka lesz, egyáltalán sikerül-e visszatérnie.Elmondta: ezekről majd családjával fog egyeztetni, és beszélni fog olyan sportolókkal, anyukákkal, akik már átestek hasonló élményen.
Garát-Gasparics Fanni - akinek férje, Garát Zsombor ugyancsak válogatott jégkorongozó - hangsúlyozta, egész karrierjét arra tette fel, hogy a magyar csapattal kijusson a 2026-os olimpiára, de egy hajszállal lemaradtak. Így aztán az olimpia álom maradt számára, és nem tudja, hogy van-e még benne még annyi, hogy újra próbálkozzon.
"Később fogok erről elmélkedni" - tette hozzá az első magyar női hokis, aki a tengerentúli profiligában (PWHL) játszhatott. Garát-Gasparics az első, 2023/24-es PWHL-idényben az Ottawában 15 mérkőzésen egy gólt ütött.
A támadó tagja volt 2019-ben az élvonalba feljutó magyar válogatottnak, összesen négy elit-vb-n szerepelt, többször csapatkapitányként. 2021-ben és 2023-ban is az év magyar női jégkorongozójának választották, 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság Nők sportjáért junior díját vehetett át.
A teljes beszélgetés pénteken 15 órától hallható a Hazafutás című műsorban a Nemzeti Sportrádióban.
(Forrás: MTI)
"Nyitva hagytam azt a kérdést" - mondta a 30 éves csatár a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában. "Nem szeretnék olyan kijelentést tenni, hogy visszavonulok akár a profi jégkorongtól, akár a válogatottól. Az új szezont nem kezdem el, hiszen várandós vagyok."A 2012-es innsbrucki téli ifjúsági olimpián egyéni ügyessági számban ezüstérmes hokis egyelőre nem gondolkodik azon, hogy mi fog történi, amikor anyuka lesz, egyáltalán sikerül-e visszatérnie.Elmondta: ezekről majd családjával fog egyeztetni, és beszélni fog olyan sportolókkal, anyukákkal, akik már átestek hasonló élményen.

Hozzászólások