A veretlen ETO otthonában játszik a Ferencváros

A bajnok Ferencváros idegenben, a hat mérkőzés után is veretlen Győr otthonában lép pályára a labdarúgó Fizz Liga nyolcadik fordulójában.Bár Robbie Keane vezetőedző együttese az ETO-hoz hasonlóan egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, csak a negyedik helyről várja a vasárnap esti rangadót. Az előző fordulóban a Diósgyőr ellen kétgólos hátrányból felállva a hosszabbításban egyenlített, így inkább egy pontot megmentett, mintsem kettőt elveszített. A zöld-fehérek legjobb formában lévő játékosa Gruber Zsombor, aki hat mérkőzésen hatszor volt eredményes, ezzel vezeti a góllövőlistát.

A 21 éves támadó ráadásul háromszor csak csereként lépett pályára, ahogy múlt hétvégén is, amikor duplázott a DVTK ellen. A vasárnapi ellenfél, az ETO FC szintén hat mérkőzést játszott eddig, s egyelőre veretlen a bajnokságban. A legutóbbi huszonkét fordulót tekintve pedig csak egyszer kapott ki, még májusban, az előző idény utolsó fordulójában hazai pályán éppen a Ferencvárostól, amely azzal a sikerrel szerezte meg 36. bajnoki címét. Motiválhatja a győrieket, hogy az élvonalban 2013 májusa óta nem nyertek az FTC ellen.

A forduló péntek este az Újpest-Nyíregyháza összecsapással kezdődik, a lila-fehérek szombaton az újonc Kazincbarcikától 2-0-ra kikaptak, így a nyolcadik helyre csúsztak vissza a tabellán, ráadásul az előző öt bajnokijukból négyet elveszítettek.

Az eredménytelenség következtében egyre nagyobb a szurkolók elégedetlensége, és közvetlenül a KBSC elleni fiaskót követően a vendégszektornál számon kérték az elmúlt fordulókban mutatott gyenge teljesítményt.

A fél órán keresztül tartó, feszült hangulatú egyeztetésen nemcsak a játékosok, hanem Damir Krznar vezetőedző és Ratatics Péter elnök is részt vett. A Nyíregyháza ellen javíthat az Újpest, elvégre több mint huszonöt éve nem kapott ki a Spartacustól, pályaválasztóként pedig az egyetlen vereségét 1980-ban szenvedte el, az időközben lejátszott tizenhárom fővárosi bajnokiból három döntetlen mellett tízet megnyert.

A veretlenül listavezető Paks az előző kiírásban ezüstérmes Puskás Akadémia ellen folytatja a szereplését. Pályaválasztóként a legutóbbi három, felcsútiak elleni bajnokija közül egyszer döntetlent ért el, kétszer pedig nyert. A vendégek számára fontos lenne a győzelem, ha nem szeretnének leszakadni az élmezőnytől. Hornyák Zsolt vezetőedző együttese hét mérkőzés után három vereségnél tart, amelyre 2020 ősze óta nem volt példa, igaz öt évvel korábban a második helyen állt, jelenleg pedig a hatodikon.

Még nehezebb helyzetben várja a folytatást a Zalaegerszeg, mivel a mezőny egyetlen csapataként nem nyert még bajnokit ebben az idényben, sőt az előző szezon hajráját is beleszámítva a sikertelenségi sorozata 14 találkozó óta tart. Legutóbb április 6-án, Székesfehérváron győzött, azóta csak kilenc döntetlennel szerzett pontokat, ebben az idényben négynél tart. Szombati ellenfele, a Kazincbarcika az Újpest elleni diadallal megszerezte történelme első élvonalbeli győzelmét, amellyel éppen a zalaiakat előzte meg a tabellán, igaz mindkét csapat a kieső helyen áll.

Rangadót rendeznek a keleti országrészben, ahol a 65. Diósgyőr-Debrecen élvonalbeli bajnoki következik. A vendégek a második helyen állnak, idegenben még veretlenek, miután a zalaegerszegi döntetlen után nyertek a Kazincbarcika, a Puskás Akadémia és a Kisvárda otthonában is. Ugyanakkor a Diósgyőr vendégeként 2020 februárja óta nem győztek, márpedig a DVTK múlt pénteken meggyőzően futballozott a Groupama Arénában. Egyelőre ugyan a kilencedik helyen áll, de a legutóbbi négy bajnokiján nem kapott ki, egy győzelem és három döntetlen a mérlege.

Két hasonló eredménysorral rendelkező csapat játszik vasárnap kora délután az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az MTK és a Kisvárda is egyaránt tíz pontot szerzett eddig, mindkét együttes a középmezőny tagja, de az egymás elleni teljesítményt tekintve a vendégek jobban állnak, a tizenkét NB I-es mérkőzésből hetet megnyertek a kék-fehérek ellen, háromszor pedig döntetlent értek el.

A szombati Zalaegerszeg-Kazincbarcika és a vasárnapi MTK Budapest-Kisvárda bajnokit az M4 Sport+, míg a másik négy mérkőzést az M4 Sport közvetíti élőben.

Fizz Liga, 8. forduló:

péntek:

Újpest FC-Nyíregyháza Spartacus FC 20.00

szombat:

Zalaegerszegi TE FC-Kolorcity Kazincbarcika SC 15.30

Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 17.30

Paksi FC-Puskás Akadémia FC 20.00

vasárnap:

MTK Budapest-Kisvárda Master Good 14.15

ETO FC Győr-Ferencvárosi TC 18.00

A tabella:

1. Paksi FC 7 4 3 - 19-10 15 pont

2. Debreceni VSC 7 4 1 2 11-10 13

3. ETO FC 6 3 3 - 15- 7 12

4. Ferencvárosi TC 6 3 2 1 14- 6 11

5. MTK Budapest 7 3 1 3 13-13 10

6. Puskás Akadémia FC 7 3 1 3 10-12 10

7. Kisvárda Master Good 6 3 1 2 7- 9 10

8. Újpest FC 7 2 1 4 10-10 7

9. Diósgyőri VTK 7 1 4 2 12-16 7

10. Nyíregyháza Spartacus FC 7 1 2 4 8-15 5

11. Kolorcity Kazincbarcika SC 6 1 1 4 6-12 4

12. Zalaegerszegi TE FC 7 - 4 3 10-15 4

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com