A versenyzők az MÚSZ vezetésének távozását kérik

Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, illetve Czakó Csaba és Shane Tusup edzők a hétvégén egyeztettek a kialakult helyzetről, s megbeszélésük eredményeként hétfő reggel tették közre Facebook-oldalaikon a változást sürgető nyilatkozatukat.

Az érintettek hét pontban foglalták össze követeléseiket, ezek között az első egy új vezetőség felállításának igénye, mely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására". Szerintük szükség van a fontos kérdésekben "valódi titkos szavazásra", az elektronikus szavazás megszüntetésére, egységes, objektív válogatási elvek lefektetésére, átlátható szabályrendszerre és működésre.



A negyedik pontban az elnök és a szövetségi kapitány jogkörének és feladatainak újraszabályozását indítványozzák, az ötödikben pedig kérik a válogatott keret tagjainak zavartalan felkészülését és egy állandó helyszín biztosítását. Szükség van szerintük arra is, hogy a jövőben pontosan meghatározzák az edzőtáborok hozzáférhetőségének konkrét elveit. Az utolsó szakaszban pedig az új vezetéstől kérik a meglátásuk szerint "kiszolgáltatott rendszer" megszüntetését, s a források "transzparens, ésszerű, szakmai szempontok alapján történő" felhasználását. "Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése - amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszó társadalmat képviselni tudja - távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének" - áll a nyilatkozatban.

A közlemény szerint az egyeztetésen kiderült, valamennyien helytelenítik, hogy a döntéshozatali folyamatok mögött egy személyben a szövetség elnöke áll, a MÚSZ által a problémák feltárására alakított bizottságokat pedig alkalmatlannak tartják, mert tagjai valamennyien függő viszonyban vannak a jelenlegi rendszerrel. "Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi elnök és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét. Nincs szükségünk olyan vezetőre és apparátusra, amely nem vesz tudomást az úszók, edzőik és a mindennapi munkájukat segítő szakember gárda igényeiről, szakmai véleményéről, akik jelenléte a versenyzők zavartalan felkészülését hivatott biztosítani" - írták az úszók.

A nyilatkozat szerint az aláírók célja egy korszerű, demokratikus és szakmai alapokon nyugvó rendszer, melyet nem a "félelem" vezérel. A versenyzők azt is hangsúlyozták, hogy fontos számukra a jövő évi hazai világbajnokság sikere, ennek érdekében tartják szükségesnek a mielőbbi változásokat.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com