A Veszprém felzárkózása a tét a szegedi rangadón

A Veszprém felzárkózása lesz a tétje a férfi kézilabda NB I rangadójának, amelyet vasárnap délután játszanak Szegeden.A címvédő szegediek egy, a 25-szörös bajnok veszprémiek viszont már négy pontot veszítettek az NB I-ben. A májusi döntőben az első helyezett játszhatja hazai pályán a visszavágót, vagyis kedvezőbb helyzetben lesz. Az erőviszonyok alapján a dunántúliaknak kevés esélyük van megelőzni a csongrádiakat.

    
A Szeged már hetekkel a zárás előtt biztossá tette, hogy nem végezhet a második helynél hátrébb Bajnokok Ligája-csoportjában, ezért több olyan mérkőzést játszott, amely részben vagy egészben tét nélküli volt, és teljesítménye nem mindig emlékeztetett arra, amit ősszel produkált. Ilyen volt múlt szombaton a tatabányai bajnoki meccs is, amely 25-25-ös döntetlent hozott.
   

A Veszprém ezzel szemben a csoportkör utolsó fordulójáig küzdött a második helyezésért, amit végül meg is szerzett, így remek formában van, ám őszi vereségei miatt - Tatabányán 26-24-re, illetve otthon a Szegedtől 32-27-re kapott ki - komolynak tűnő hátrányban van a tabellán. Októberben a veszprémi rangadón a vendégek horvát kapusa, Marin Sego remekül védett, ezért csapattársa, Mirko Alilovic nem lépett pályára. Az ugyancsak horvát játékos hét idényt töltött Veszprémben, és vasárnap minden bizonnyal fontos szerep hárul rá korábbi csapata ellen.
   

"Izgatott vagyok, hiszen most kezdődik az idény legfontosabb része. Innentől kezdve minden meccsnek nagyon komoly jelentősége van számunkra. Nyerni szeretnénk vasárnap, mert az jó alapot adna a Wisla Plock elleni BL-nyolcaddöntőre, valamint a Magyar Kupa négyes döntőjére. Itthon nem veszíthetünk, felelősséggel tartozunk a szurkolóinknak, hogy Szegeden tartsuk a két pontot" - mondta klubja honlapján Alilovic.
    

Hozzátette, nagyon várja, hogy telt ház előtt pályára léphessen azokkal szemben, akikkel hét évig együtt játszott, és sokakkal a mai napig baráti kapcsolatot ápol. Bár előny számára a pályán, hogy jól ismeri őket, az ellenfél is tisztában van az ő erősségeivel. "A Veszprém legnagyobb erőssége mindig is a védekezés volt. Az elmúlt 10-15 évben tipikus védekező csapat volt, mindent arra építenek, hogy labdaszerzések után minél több könnyű gólt szerezzenek lerohanásokból" - közölte a kapus, aki szerint az elmúlt években a világ egyik legnagyobb rangadójává nőtte ki magát a Szeged-Veszprém találkozó.
    

A veszprémiek vajdasági kapusa, Sterbik Árpád is arról beszélt klubja honlapján, hogy a bajnoki pontokat tekintve különösebb fontossága nem lesz a találkozónak, hiszen egyik csapat se tud elmozdulni a tabellán, sem felfelé, sem lefelé. "Ettől függetlenül tudjuk, hogy a Szeged-Veszprém egy hatalmas rangadó, és igyekszünk minél jobban játszani. Itthon kikaptunk ősszel, nem voltunk túl jó formában, és jó lenne ezt jóvátenni.


Kemény mérkőzést várok, szeretnénk győzni, de ha látunk bármilyen előrelépést vasárnap a csapatunktól, azzal is elégedettnek kell lennünk" - fogalmazott a spanyol válogatottal Európa-bajnoki aranyérmes kapus. A két csapat legutóbb tavaly májusban, a bajnoki döntő első meccsén találkozott a csongrádi megyeszékhelyen, akkor a házigazdák nyertek 32-28-ra.


    A tabella:
 1.  MOL-Pick Szeged             21 20   1   -  739-530  41 pont
 2.  Telekom Veszprém            18 16   -   2  627-434  32
 3.  Grundfos Tatabánya KC       17 13   2   2  471-407  28
 4.  Csurgói KK                  18 10   3   5  498-466  23
 5.  Balatonfüredi KSE           18 11   -   7  485-460  22
 6.  HE-DO B. Braun Gyöngyös     19 10   2   7  505-501  22
 7.  Sport36-Komló               17  8   1   8  443-476  17
 8.  Ferencvárosi TC             18  8   -  10  469-466  16
 9.  Dabasi KC VSE               19  6   3  10  493-516  15
10.  Ceglédi KKSE                18  5   1  12  436-521  11
11.  CYEB Budakalász             18  3   4  11  437-508  10
12.  DVTK-Eger                   18  4   2  12  477-559  10
13.  Mezőkövesdi KC              19  3   3  13  455-544   9
14.  Vecsési SE                  18  -   -  18  396-543   0


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com