A világ legjobb pankrátorai érkeznek Budapestre

Április 16-án csütörtökön a Papp László Budapest Sportarénába érkezik a világ első számú pankrátor showja, a WWE Live.

111Az Egyesült Államokban elképesztő népszerűségnek örvendő eseménysorozat első ízben látogat el Magyarországra, s a szervezet (WWE) húzónevei közül többen is ringbe lépnek majd Budapesten.

A fellépők többsége részt vett a WWE-nek, a San Franciscó-i Levi's Stadionban rendezett hagyományos éves szupershow-ján, a 31. alkalommal megrendezett WrestleManián, amelyet a sorozat történetében rekordot jelentő 76 796 néző tekintett meg a helyszínen, 12,3 millió dolláros (3,4 milliárd forint) jegybevételt generálva.

A szervezők tájékoztatása szerint Budapesten is óriási show-ra lehet majd számítani, a speciálisan erre az eseményre készülő öttonnás ring mellett - amely lényegében egy rugalmas vázra elhelyezett tatami jellegű borítás, ami csökkenti a sérülésveszélyt és kíméli a pankrátorok ízületeit becsapódáskor - egy színpadhoz tartozó rámpát és videófalakat is felszerelnek majd, emellett egy rockkoncerthez hasonló hangerőre is lehet számítani.

A WWE saját filmes stábja is kíséri a turnét, amely mindent rögzít és a legjobb pillanatokat nem csupán a honlapon lehet majd látni, hanem felhasználják a később megjelenő DVD-ken is.

A jelenlegi tervek szerint a show részeként az egyik legnagyobb pankrátorsztár, John Cena egy amerikai bajnoki mérkőzés keretében lép ringbe majd Rusev ellen, de látható lesz még a nemzetközi bajnoki cím védője, Daniel Bryan, valamint Roman Reigns, Dolph Ziggler, Sheamus, Damien Mizdow, The Miz és Bad News Barrett is.

MTI

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com