A visszatérő Gulácsit és Orbánt dicséri a vezetőedző

Marco Rose vezetőedző szerint az RB Leipzig vasárnapi 2-0-s bajnoki sikerében jelentős szerepe volt a hosszú idő után újra kezdő két magyar válogatott futballistának, a kapus Gulácsi Péternek és a védő Willi Orbánnak.A lipcsei csapat, amely három vereséggel rajtolt 2024-ben, hazai pályán győzte le a Schäfer Andrással felálló Union Berlint a Bundesliga 20. fordulójában. A kapuban Gulácsi először kapott lehetőséget a bajnokságban a 2022. október 5-én elszenvedett súlyos térdsérülése óta, míg a csapatkapitány Willi Orbán szeptemberben sérült meg, azóta most kezdett először.
    

A tapasztalat vissza is hozta a stabilitást az RB Leipzig játékába, az együttes október óta először nyert úgy, hogy nem kapott gólt - írja a dpa német hírügynökség.

"Úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt elképzeltük és kívántuk, bár az elmúlt hetek alapján ez nem volt magától értetődő - értékelt a 47 éves Marco Rose, aki a hullámvölgybe került csapat játékán új impulzusokkal változtatott. - Nyugalmat árasztottunk magunkból, de nem voltunk túlzottan magabiztosak. Ez jót tesz a közönségnek, a közönség pedig jót tesz nekünk."
    

Hozzátette: a tapasztalt futballisták tartást adtak a fiatalabbaknak a támadások során. "Fontos, hogy a két fiatal srác elöl jó formában van és eredményes" - dicsérte a szakember a két gólszerzőt, Lois Opendát és Benjamin Seskót. "Az évkezdet nem volt könnyű számunkra, de mindig tudtuk, mire vagyunk képesek, és azt is, hogy mit kell tennünk az ilyen kellemetlen riválisok ellen, mint az Union Berlin" - nyilatkozott Willi Orbán, aki elsősorban magyar csapattársa, Gulácsi visszatérésének és jó teljesítményének örült.
     

Orbán hangsúlyozta: a társai sokat segítettek neki a mérkőzés során, így könnyű dolga volt. "Az egész csapat nagyon érett teljesítményt nyújtott, keveset hibáztunk, uraltuk a játékot és megérdemelten szereztük meg a három pontot" - tette hozzá. Gulácsi Péter az SNTV-nek arról beszélt, hogy végig koncentráltak maradtak a számukra nagyon fontos mérkőzésen. A kapus szerint is éretten futballozott a Leipzig, kézben tartotta a találkozót és akár nagyobb arányú sikert is arathatott volna.
   

"Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen hosszú idő után visszatérhettem a Bundesligába. A Bajnokok Ligájában és a Német Kupában védtem korábban, de a Bundesliga különleges jelentőséggel bír a számomra. Örülök, hogy visszatértem, örülök a győzelemnek. A csapat jól játszott és megkönnyítette a dolgomat" - mondta a 33 éves hálóőr. Az RB Leipzig jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com