A vitorlázó Tomai Balázs olimpiai kvótát szerzett

Tomai Balázs kvótát szerzett a jövő évi riói olimpiára a vitorlázók Laser Standard hajóosztályában a kanadai Kingstonban zajló világbajnokságon.

A magyar szövetség honlapja szerint a 26 éves sportoló azzal szerezte meg az ötkarikás szereplés jogát, hogy a hétfutamos selejtezőben elért 48. helyével a 158 fős mezőny első harmadában végzett, így a legjobbak között, az Arany-csoportban folytathatja a küzdelmet.

0

A kvalifikációs szabályok szerint a tavalyi vb-n 23 nemzet szerzett egy-egy kvótát, az idei világbajnokságon pedig további kilenc kap majd, s mivel az Arany-csoportba 28 nemzet képviselői jutottak be, Tomai már biztosan kivívta Magyarországnak a riói helyet ebben a hajóosztályban.

A magyar vitorlázó a selejtező hét futamából a negyediket megnyerte csoportjában, ennek ellenére öt futam után még az 54. volt, azaz az Arany-csoportról éppen lemaradt volna. A hatodikon csak a 34. pozícióban ért célba, az utolsóban viszont jól versenyzett, s 15. lett, így összesítésben feljött a 48. helyre.

A magyar szövetség hangsúlyozta, hogy Tomai nem saját magának, hanem az országnak szerzett kvótát, ami annyit jelent, hogy az csak később dől majd el, hogy ki képviseli majd ebben a számban a magyar színeket Brazíliában.

A világbajnokság másik két magyarja közül Vadnai Benjámin a 73., Vadnai Jonatán pedig a 102. helyen zárta a selejtezőt, ezzel ők az Ezüst-csoportban folytatják a szerdáig tartó vb-t.

Tomai a második magyar vitorlázó, aki biztosította helyét az ötkarikás játékokon, miután Berecz Zsombor a tavalyi vb-n a Finndingi hajóosztályban szerzett kvótát.

MTI

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com