A vitorlázó Vadnai Jonatán győzelemmel zárta az edzőtábort

Vadnai Jonatán aranyéremmel zárta az első idei edzőtábort a Lanzarote szigetén rendezett versenyen: az olimpiai és világbajnoki negyedik vitorlázó erős mezőnyben végzett az élen.A spanyol sziget igen népszerű helyszín a profi vitorlázók között, ezúttal is népes csapat gyűlt össze, hogy itt végezze el az alapozást. Az edzőtábort kétnapos, öt futamból álló viadal zárta, a háromfordulós Playa Blanca Sailing Series második fordulója, amelyen a magyar hajós többek között a 2024-ben Európa-bajnok finn Valtteri Uusitalót is megelőzte.

A 63 fős mezőnyben a második és a negyedik futamon első lett, a kettő között harmadik, egy ötödik hellyel nyitott és egy hatodikkal zárt. Vadnai Jonatán már az első, tavaly decemberi fordulóban is nagyszerűen versenyzett, akkor második lett.

"Az ILCA 7-es hajóosztályban megint jó mezőny mérte össze az erejét, itt volt a spanyol, a német, a finn, az izraeli, a holland, a belga és a norvég válogatott, többen a világ legjobb 25 versenyzője közé tartoznak. Itt voltak a csapattársaim is, a kétszeres olimpiai ezüstérmes ciprusi Pavlosz Kontidesz és a horvát Filip Jurisic, utóbbi egyébként harmadik lett" – nyilatkozott Vadnai Jonatán a magyar szövetség honlapján.

Hozzátette, ezt a versenysorozatot éppen azért találták ki, hogy egy ilyen erős mezőny résztvevői ne csak edzőverseny keretein belül küzdjenek egymás ellen.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com