A vízilabda-szabályok nemigen változnak már a riói olimpiáig

Vízilabdában a 2016-os nyári olimpiáig nem lesznek a felnőtt világversenyeket érintő újabb szabályváltozások - valószínűsítette honlapján a hazai sportági szövetség azt követően, hogy a nemzetközi szövetség, a FINA illetékes szakmai testülete (TWPC) Isztambulban ülésezett.

A november 29-i, dohai kongresszusra a technikai bizottság, amelynek összejövetelére meghívót kapott a TWPC-tag Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is, azt ajánlja a FINA szűkebb irányító grémiumának, a Bürónak, hogy a riói ötkarikás játékokig már ne nyúljanak hozzá a jelenlegi lényegi szabályokhoz. Az indoklás szerint nagyobb horderejű változtatásra nincs már idő kevesebb mint két évvel a brazíliai csúcsesemény előtt.

vizilabdaA reformelgondolások ezzel nem kerülnek a süllyesztőbe: a következő esztendők utánpótlás-világversenyein folyamatosan próbálják majd ki az új elképzelések elemeit, például férfimeccseken a rövidebb, 25 méter hosszú pályát, a kisebb labda alkalmazását. Törekednének a mostani 13 helyett meccsenként 11 játékos nevezésére is, amely megteremtené annak a lehetőségét, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az emancipáció jegyében 12 csapatosra bővítse a jelenleg nyolc válogatottat felvonultató női mezőnyt. Ám mindebből legkorábban már csak a 2020-as tokiói olimpián lehet valóság.
forrás.MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com