A Werder ellen őrizné meg hibátlan hazai mérlegét a Leipzig

A világbajnoki selejtezők után a hétvégén a 11. fordulóval folytatódik a német labdarúgó-bajnokság, a Willi Orbánt és Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig pedig a Werder Brement fogadja.A vasárnapi délutáni találkozó érdekessége, hogy a lipcsei csapatot az a Ole Werner irányítja, aki 2021 novemberétől idén májusig 128 tétmérkőzésen vezette a brémai együttest, amelyet 2022 nyarán visszavezetett az élvonalba.

Az új trénerrel kiválóan teljesít a második helyen álló Leipzig, hazai környezetben százszázalékos a gárda, így favoritként fogadja riválisát, amely a legutóbb öt fordulóban nem kapott ki a Bundesligában.

Schäfer András csapata, az Union Berlin három mérkőzés óta nyeretlen az élvonalban, ezúttal vasárnap kora este a St.

Pauli vendégeként törheti meg ezt a rossz sorozatot.

A válogatott szünet alatt a Dárdai Bencét és Mándity Márkót foglalkoztató VfL Wolfsburg edzőt váltott, Paul Simonis helyét egyelőre az U19-es csapat eddigi trénere, Daniel Bauer vette át. A szakembernek nem lesz könnyű dolga szombat délután, hiszen hazai környezetben a Bayer Leverkusen ellen kell vezetni a csapatot, amely saját közönsége előtt legutóbb január 14-én diadalmaskodott, azóta 13 találkozón maradt nyeretlen otthon. Bauer az előző idény végén már "beugrott" vezetőedzőként, az utolsó két fordulóban négy pontot szerzett a gárdával.

A hatpontos előnnyel éllovas és a mezőnyben egyedüliként veretlen Bayern München hazai pályán a középmezőnyhöz tartozó Freiburg ellen folytathatja menetelését szombaton.

Bundesliga, 11. forduló:

péntek:

FSV Mainz 05-TSG 1899 Hoffenheim 20.30

szombat:

Augsburg-Hamburger SV 15.30

Bayern München-SC Freiburg 15.30

Borussia Dortmund-VfB Stuttgart 15.30

1. FC Heidenheim-Borussia Mönchengladbach 15.30

VfL Wolfsburg-Bayer Leverkusen 15.30

1. FC Köln-Eintracht Frankfurt 15.30

vasárnap:

RB Leipzig-Werder Bremen 15.30

St. Pauli-Union Berlin 17.30

A tabella:

1. Bayern München 10 35- 6 28 pont

2. RB Leipzig 10 20-13 22

3. Borussia Dortmund 10 16- 7 21

4. VfB Stuttgart 10 17-12 21

5. Bayer Leverkusen 10 24-14 20

6. TSG 1899 Hoffenheim 10 21-16 19

7. Eintracht Frankfurt 10 23-19 17

8. Werder Bremen 10 15-18 15

9. 1. FC Köln 10 17-15 14

10. Freiburg 10 13-14 13

11. Union Berlin 10 13-17 12

12. Borussia Mönchengladbach 10 13-19 9

13. Hamburger SV 10 9-16 9

14. VfL Wolfsburg 10 12-18 8

15. Augsburg 10 14-24 7

16. St. Pauli 10 9-20 7

17. FSV Mainz 05 10 10-18 5

18. Heidenheim 10 8-23 5

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com