Adócsalással vádolják az argentin futballszövetséget, bajnoki meccseket halasztanak el

Az argentin labdarúgó-bajnokságban elhalasztják a március 5. és 8. között tervezett mérkőzéseket a dél-amerikai ország sportági szövetsége (AFA) ellen felhozott adócsalási vádak miatt - jelentette be az AFA.A vám- és ellenőrzési hivatal azzal vádolja a szövetséget, hogy nem rendezte adótartozásait, az AFA ugyanakkor állítja, hogy már befizette a hátralékát, és teljesítette összes adózási kötelezettségét.

Az ügy részeként tavaly decemberben házkutatásokat végeztek Claudio Tapiánál, az AFA elnökénél, továbbá egy közeli bizalmasánál és a szövetség helyettes pénztárosánál is. Őket jelentős vagyon illegális felhalmozásával gyanúsítják.

Az argentin igazságszolgáltatás vizsgálja a Sur Finanzasnak, annak a pénzügyi vállalatnak a számviteli gyakorlatát is, amely több élvonalbeli klubot, valamint az argentin nemzeti válogatottat is szponzorálja. A céget, amelyet Tapia barátja, Ariel Vallejo üzletember vezet, sikkasztással gyanúsítják.

A futballelnököt, akinek megtiltották az ország elhagyását, kihallgatásra március 5-re beidézték a Buenos Aires-i bíróságra. Az ESPN tévécsatorna szerint Tapiát azzal vádolják, hogy 2024-ben és 2025-ben nem fizetett be 19 milliárd peso (12,8 millió dollár) összegű társadalombiztosítási járulékot.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com