Aján Tamás: az IWF eltökélt a tiszta sportolók megvédésében

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) eltökélt abban, hogy megvédje a tiszta sportolókat, s egyben megfeleljen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingellenes elvárásainak - hangsúlyozta Aján Tamás, a szervezet elnöke nyílt levelében, amelyet az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portál közölt."Ahogy a múltban is tettük, olyan módszereket keresünk, amelyek még tovább erősítik doppingellenes programunkat, s még szélesebb lehetőségeket kínálnak a dopping felszámolásához" - idézi a weboldal az IWF május végén újraválasztott első emberét. Aján kiemelte: az összes érdekelt fél összefogására és közös munkájára szükség van a dopping visszaszorításához, hiszen a nemzetközi szövetség intézkedései, legyenek bármilyen szigorúak is, önmagukban nem fognak eredményre vezetni.

A sportág doppingfertőzöttsége miatt a NOB egy hónapja figyelmeztetésben részesítette az IWF-et. Thomas Bach NOB-elnök azt mondta, a súlyemelést akár ki is zárhatják a 2024-es játékokról, amennyiben az IWF idén decemberig nem dolgoz ki hatékony programot a dopping elleni harcra. Aján Tamás kifejtette, a szükséges lépések megvizsgálására létrehozott munkacsoportok az IWF végrehajtó bizottságának szeptemberi rendkívüli ülésén, valamint novemberben, az anaheimi világbajnokság előtt tesznek majd javaslatokat. A NOB-nak decemberben fogja benyújtani programját az IWF.


A honlap emlékeztet arra, hogy a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián súlyemelőktől levett minták újraelemzése során 49 bizonyult pozitívnak. Közülük harmincan érmesek voltak: 2008-ból 16-an, négy évvel későbbről 14-en vesztették el dobogós pozíciójukat tiltott szerek használata miatt. Az insidethegames megemlíti: a brit fővárosban a férfiak 94 kilogrammos súlycsoportjában eredetileg kilencedik helyezett lengyel Tomasz Zielinski immár harmadiknak vallhatja magát, miután az előtte végzettek sorra megbuktak a későbbi vizsgálatokon. Az Európa-bajnok Zielinski a tavalyi riói ötkarikás játékokon nem versenyezhetett, miután pozitív mintát adott az olimpia előtt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com