Aján Tamás biztos benne, hogy a vádak megdőlnek
"A súlyemelés mindig is többet jelentett egy embernél" - kommentálta a szövetség közleményében döntését Aján, akinek feladatait 90 napra Ursula Papandrea, az IWF első női alelnöke veszi át. Az amerikai szövetséget is vezető Papandrea vezeti majd eközben a most felállított felügyeleti és feddhetetlenségi bizottságot is, melynek feladata többek között az, hogy megkeresse és felkérje a vizsgálatokat elvégző független szakembereket, illetve jelentést tesz majd a szövetség végrehajtó bizottságának és kongresszusának a következő, márciusi ülésig, melyet Bukarestben tartanak.
Aján Tamás és az IWF már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a korrupcióról és szervezett doppingolásról szóló vádakat, s a magyar sportvezető most is hangsúlyozta, hogy a film készítői nem megfelelő és nem megbízható forrásokra hivatkoztak, az állítások pedig hamisak. Példaként a televíziós jogdíjak után a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kapott milliók ügyét hozta fel, mely az ARD szerint eltűnt, ám a végrehajtó bizottságnak most bemutatott dokumentumok bizonyítják, hogy nem hiányzik a kasszából.
"A vádakat nem támasztják alá hiteles dokumentumok vagy olyan emberek, akik a szövetség döntéseiben szerepet kaptak volna" - idézte a közlemény Aján Tamást, aki biztos abban, hogy a külső szakértők vizsgálata is igazolja majd azt az elkötelezett munkát, melyet az elmúlt 50 évben végzett a súlyemelés fejlesztéséért.
Az ötödik, egyben utolsó ciklusát töltő 81 éves elnök azt is kifejtette, hogy a vádak évekkel ezelőtti ügyekről szólnak, s az ARD egyáltalán nem vette figyelembe az elmúlt években lezajlott reformokat. A német közszolgálati televíziós csatorna január 5-én bemutatott dokumentumfilmjében arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával.
Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyekre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, s állítása szerint ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások