Aján Tamás: nem függesztettek fel!

Szemben a hazai és nemzetközi médiában megjelent közlésekkel, nem függesztett fel az IWF elnöksége a szerdai dohai rendkívüli ülésén - jelentette ki Aján Tamás az MTI-nek a hazatérése után adott nyilatkozatában pénteken.A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke elmondta, hogy az ülésen napirenden szerepeltek az ARD német televízió január 5-i riportfilmjében megfogalmazott vádak és gyanúsítgatások, amelyeket ismételten visszautasított. A német közszolgálati televíziós csatorna szerint a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel.


A vádakat korábban a MACS is visszautasította.  Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében.
A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

    
"A filmben elhangzottak miatt, az elnökség tényszerű tájékoztatásának céljával az általam összehívott katari ülésen én magam ajánlottam fel, hogy átmenetileg átengedem a terepet egy független vizsgálat lefolytatása érdekében. Az erre a feladatra elnökségi tagokból összeállított ad-hoc testület élére Ursula Papandreát, az IWF amerikai alelnökét kértük fel" - nyilatkozta az IWF elnöke, aki ötödik ciklusát tölti, azt megelőzően, 1976 és 2000 között pedig a szervezet főtitkára volt.
    

A 81 éves sportdiplomata elmondta, hogy a testület javaslata alapján külső szakértőket fognak bevonni a munkába, amelynek célja az ARD vádjainak kivizsgálása. "Mivel tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy az engem és a súlyemelést ért vádak teljességgel megalapozatlanok, örülök a bizottság felállításának, és biztos vagyok benne, hogy ők is erre a következtetésre fognak jutni. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy külső, a belső politikától független szakértők csatlakoznak ehhez a munkához" - mondta.
    

Arra reagálva, hogy az IWF orosz elnökségi tagja, Makszim Agapitov etikai alapon szólította őt fel a lemondásra, Aján Tamás ezt mondta: "Mindenki maga döntse el, hogy ez a kijelentés tőle mennyire hiteles annak tükrében, hogy ő maga versenyzőként doppingolás miatt el volt tiltva, és annak az Orosz Súlyemelő Szövetségnek a jelenlegi elnöke, amely sportágunk nehéz helyzetéhez jelentős mértékben hozzájárult. Emlékeztetnék rá, hogy az olimpiai doppingminták újraanalízisében tíz pozitív esetet produkáltak, a WADA által vizsgált orosz doppingmanipulációban pedig negyvenegy ügyük van" - szögezte le.
    

A sportdiplomata sajnálatának adott hangot amiatt, hogy néhány elnökségi tag az ülés vége előtt és a hivatalos IWF-közlemény kiadását megelőzve, "talán a saját vágyait tükrözően valótlanul azt közölte a sajtóval, hogy felfüggesztettek". Aján Tamás megemlítette, százával kapja a támogató üzeneteket a nemzeti szövetségektől, sportvezetőktől és szponzoroktól.
    

"Sokat jelent, hogy mellettem állnak" - hangsúlyozta végezetül Aján. - "Hadd szögezzem le: továbbra is én vagyok a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke."


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com