Albek József hamarosan megdöntené a 11 gólos csúcsát a görög bajnokságban

Albek József hamarosan szeretné megdönteni a szombaton elért 11 gólos csúcsát a görög férfi kézilabda-bajnokságban.Albek az ASE Duka ellen 37-33-ra megnyert hazai mérkőzésen talált be 11 alkalommal, az osztrák válogatott balátlövő a mezőny legeredményesebb játékosa volt. Csapata, az Athinaikosz újoncként már a tabella negyedik helyén áll.

A zentai születésű sportoló Adán kezdett kézilabdázni, majd a Nemzeti Kézilabda Akadémiára került, 2017-től a HSG Holding Graz csapatát erősítette, onnan igazolt idén nyáron Athénba. Korábban a magyar juniorválogatottban is pályára lépett, majd tavaly tavasszal megkapta az osztrák állampolgárságot, ezért a magyart és a szerbet elveszítette. Az ország felnőtt válogatottjában november elején mutatkozott be. Idén januárban ott volt a horvátországi világbajnokságon, és pályára lépett a magyarok elleni középdöntő-mérkőzésen is.

Szombati győzelmük és saját jó teljesítménye kapcsán vasárnap az MTI-nek elmondta: jól edzettek, jól készültek, mindenki koncentrált volt, és van egy rendkívül hasznos külső segítségük, ugyanis nagyon komoly videóanalitika és statisztika áll rendelkezésükre minden meccs előtt. Mindezek kombinációjának köszönhető a siker és a jó szereplés.

"Jól éreztem magam a pályán, de hamarosan lesz ez még több is" - utalt 11 találatára.

Az előző idény során biztossá vált, hogy Albek távozik Grazból, majd két évre szóló szerződést kötött a svájci HSC Kreuzlingennel, amely akkor még az élvonalban szerepelt.

"Nagyon jó szerződést írtam alá, nagyon örültem, és úgy éreztem, hogy megfelelő szintlépés lesz a pályafutásomban. Aztán februárban értesítettek, hogy a főtámogató kiszállt, és nem lesz anyagi kapacitás arra, hogy az élvonalban maradjanak" - mesélte.

A megállapodása felbonthatóvá vált, ő pedig nem akart a másodosztályban kézilabdázni, ezért közös megegyezéssel fel is bontották. Még áprilisban sem volt meg az új csapata, a magyar élvonalban és a német másodvonalban már nagyjából beteltek a helyek, a grazi csapat görög edzője viszont ajánlotta neki az Athinaikoszt, ahol jó barátja a szakvezető.

"Nem panaszkodhatok, mert a körülmények és a szerződés anyagi része is megfelelő. Napsütés, pálmafák, kézilabda... A sors így hozta, és nagyon tetszik ez így együtt" - vélekedett.

A beilleszkedéséhez nem volt szükség sok időre, mert nagyon jól fogadta az egész csapat, mindenki nagyon pozitív, kedves és vendégszerető.

"Emberileg, lelkileg minden támogatást megadnak. A balkáni stílus miatt olyan érzésem volt, mintha hazajöttem volna, hiszen Szerbiában nőttem fel" - jegyezte meg.

A 26 éves Albek hangsúlyozta, nagyon komoly volt a nyári felkészülésük, eddigi pályafutása során az egyik legnehezebb - ráadásul nagyon meleg is volt -, de ebből azóta is profitálnak. Ők kezdtek a legkorábban és sokat futottak, már az öt felkészülési mérkőzésen is nagyon jól érezte magát és sokat játszott.

Az első bajnoki meccsüket 25-24-re nyerték meg, a győztes gólt az utolsó másodpercben éppen ő lőtte, érzése szerint ez az egész szezonra nagy löketet adott számukra. Komolyabb cél nem volt kitűzve számukra, eleinte mindenki azt szerette volna, hogy bennmaradjanak, de már látják, hogy sokkal többre képesek. Az új céljuk a rájátszásba, vagyis az első négy közé jutás. Rajta kívül egy szerb és egy montenegrói légiósuk van, a többiek görögök.

Az első két hely szinte mindig az Olimpiakosz és az AEK Athén között dől el, a harmadik pedig a PAOK vagy a Bianco Monte Drama szokott lenni, Albek és társai viszont mindenképpen szeretnék megtartani negyedik helyüket, hogy ott lehessenek a rájátszásban.

"Szerintem benne van az egész csapatban, hogy képesek vagyunk rá. Talán mentálisan lesz a legnehezebb kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtani" - vélekedett.

Ami a jövőjét illeti: a két görög élklub már érdeklődik iránta, neki viszont az a fontos, hogyan, melyik ligában, melyik csapatnál tudna fejlődni leginkább? Jelezte, nem biztos benne, hogy ebben az életkorban a legjobb döntés lenne a görög bajnokságban maradni, később viszont szívesen visszatérne. Jelenleg a magyar és a francia ligában, illetve a német másodosztályban gondolkodnak a menedzserével, de konkrétum még nincs.

Az osztrák válogatott november 1-én felkészülési mérkőzést játszott a magyarokkal, de Albek nem volt ott a keretben. Mint mondta, az új szövetségi kapitány, a spanyol Iker Romero eddig nem kereste, attól függetlenül, hogy jó szezont fut és jól érzi magát.

"Nem tájékoztatott, hogy miért. Az első egy-két napon szomorúvá tett, hogy nem voltam tagja a keretnek, de nem bosszant, mert tudom, hogy a görög bajnokságnak milyen hírneve van. Ez arra ösztönöz, hogy még keményebben eddzek" - mondta a balátlövő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com