Alcaraz nyerte a Sinner elleni csúcstalálkozót

A négyszeres Grand Slam-bajnok Carlos Alcaraz nyerte a 13,1 millió dollár összdíjazású pekingi keménypályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a szerdai döntőben óriási csatában legyőzte a világelső és címvédő Jannik Sinnert.Az idei Grand Slam-tornák közül kettő-kettőt elhódító fiatalok tizedszer kerültek szembe egymással, és a 21 éves spanyol 5-4-re vezetett. Legutóbb a Roland Garros elődöntőjében Alcaraz bizonyult jobbnak, egy éve a pekingi elődöntőben viszont Sinner győzött, majd a trófeát is megszerezte.

A 23 éves olasz mellett szólt, hogy 16 mérkőzés óta veretlen volt, előzőleg Montrealban kapott ki augusztus 11-én, azóta Cincinnatiben és a US Openen sem talált legyőzőre. A szerdai csata a megszokott látványos és hihetetlen sebességű teniszt hozta mindkettejüktől, a spanyol fogadóként 6:5-nél egy, majd a rövidítésben két bréklabdát szalasztott el, és a szett a fontos pontokban higgadtabb Sinneré lett.

A folytatásban is egymást érték a szemet gyönyörködtető megoldások, 3:4-nél a spanyol egy 21 labdamenetes játékban hozta az adogatását. A címvédő egyre többet rontott, ezt kihasználva a szárnyaló Alcaraz brékelt, majd kiszerválta a játszmát. Az utolsó felvonásban azonban nem volt elég neki a 3:1-es brékelőny, Sinner ismét utolérte őt, és három óra elteltével teljesen nyílt volt a meccs. A találkozót lezáró rövidítésben ismét a murciai teniszező bizonyult jobbnak, így 6:7 (6-8), 6:4, 7:6 (7-3)-ra nyert, és 3 óra 24 perc után ő ünnepelhetett.

A hét másik fináléjában, Tokióban két francia csapott össze kedden, és Arthur Fils meccslabdáról fordítva, 3 óra 2 perces csatában verte Ugo Humbert-t 5:7, 7:6 (8-6), 6:3-ra.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com