Amerikai óvás után mégsem bronzérmes a magyar csapat

A magyar férfi vízilabda-válogatott az amerikaiak óvása és annak helyben hagyása után, a bronzmérkőzés utolsó négy és fél percét újrajátszva 14-13-ra kikapott a házigazda együttestől, így végül negyedikként zárt a világkupa Los Angelesben rendezett szuperdöntőjében.Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese eredetileg 13-13 után ötméteresekkel megnyerte a meccset, ám az Egyesült Államok csapata megóvta a találkozót, mert egy kiállítás után a bírók túl hamar engedték vissza a vízbe az egyik magyar játékost. Az óvásnak helyt adtak, így a mérkőzés utolsó 4:24 percét két órával a lefújást követően újra kellett játszani, ennek során pedig csak az amerikaiak szereztek gólt, így a végeredmény 14-13 lett, a bronzérem pedig a házigazdákhoz került.
    

"Ilyen még nem nagyon történt, az én karrieremben biztosan nem. Nyilván benne van a szabályokban, hogy ebben az esetben lehet óvni, ők pedig megóvták. Talán annyit mondanék, hogy az újrajátszott négy és fél perc sem feltétlenül a fair play szellemében zajlott, pláne nem az addig történtek fényében, az utolsó szöglet jogosságát például utólag elismerték, ennyit vihetünk magunkkal a bronzérem helyett" - értékelt a hazai szövetség weboldalán Varga Zsolt. Hozzátette, a pszichés alapállapot közrejátszott abban, hogy az újrajátszást már nem tudták megnyerni.
   

"A játékosok jelenlegi hangulatáról annyit mondhatok, hogy felnőtt férfiakról van szó, akik tudják kezelni az élettel járó pofonokat, ugyanakkor, ha egy már megnyert mérkőzést veszítesz el ilyen körülmények között, akkor azt meg kell élni, és semmit sem kell elfojtani" - tette hozzá. A kapitány szerint a torna jól szolgálta a céljaikat, mert fel tudták mérni, hogy a játékukban mi az, ami működik, és mi az, ami nem, ráadásul különböző stílusú csapatokkal szemben.
    

"Tény, egyelőre eléggé hullámzó a játékunk, az első nap a védekezés remekül ment, az utolsó nap a támadásunk indult meg végre, de még egyszer hangsúlyozom, ez a világkupa arról szólt, hogy láttuk, min kell még dolgozni" - jelentette ki.


    Férfi világkupa, bronzmérkőzés:
Egyesült Államok-Magyarország 14-13 (6-5, 3-3, 1-4, 4-1)


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com