András Csaba bejutott a döntőbe Varasdon
András Csaba egyesben bejutott a döntőbe az asztaliteniszezők WTT-sorozatának 30 ezer dollár összdíjazású, Feeder-besorolású versenyén, a horvátországi Varasdon.
A világranglistán 144., tizedik helyen kiemelt András remek győzelmekkel menetelt a legjobb négyig: a második fordulóban a 3:1-re verte a spanyol Diego Lillót (214.), majd a következő körben 3:2-re a dél-koreai Vu Hjongjut, a negyeddöntőben pedig a második kiemelt spanyol Alvaro Robles (68.) ellen diadalmaskodott bravúrral, ugyancsak 3:2-re.
A hétfői elődöntőben egy újabb spanyol rivális várt rá a korábban két kiemeltet is búcsúztató Juan Perez (170.) személyében. A mérkőzés első néhány pontját a 23 éves magyar játékos szerezte, de aztán ellenfele felzárkózott, sőt, 6-5-re már nála volt az előny. András azonban sorozatban öt labdamenetet megnyerve négy szettlabdához jutott, s a másodikat sikerült is értékesítenie. A második játszmában 3-3 után Perez 8-4-re ellépett, majd amikor András 9-8-ra felzárkózott, az edzője időt kért. Ez használt, ugyanis a következő két pontot, s ezzel a szettet is ő nyerte, így a harmadik felvonás "nulláról" indult.
Az előző kettőhöz hasonlóan a következő játszma is szorosan alakult. András 3-5-ről 7-5-re fordított, majd 9-9 után ő jutott szettlabdához, amelyet sikerült kihasználnia. A negyedik játékrész magyar pontokkal indult, a spanyol 0-4-nél nyert először labdamenetet, de aztán egyenlíteni tudott. A vezetést azonban nem sikerült átvennie, magyar ellenfele egy-ké ponttal mindig előtte járt. András 10-9-nél mérkőzéslabdához jutott, de elbukta a saját szerváját, 12-11-nél azonban ismételhetett, s ekkor már nem hibázott, lezárva ezzel a 40 perces összecsapást.
A 18.15 órakor kezdődő döntőben az első helyen kiemelt japán Hamada Kazuki (62.) vár András Csabára. Az ázsiai játékos 1:2, 1-5-ös állásról fordította meg az elődöntőjét. A magyarok két éremmel zárják a varasdi tornát, miután vasárnap Szántosi Dávid és Varga Botond bravúros teljesítményt nyújtva bronzérmet szerzett férfi párosban.
Eredmény:
férfi egyes:
elődöntő:
András Csaba (10.)-Juan Perez (spanyol) 3:1 (7, -8, 9, 11)
később:
döntő:
András-Hamada Kazuki (japán, 1.) 18.15
(Forrás: MTI)


Hozzászólások