Anglia másodszor, Spanyolország először lehet aranyérmes
A címvédő angol és a világbajnok spanyol válogatott játssza vasárnap a Svájcban zajló 14. női labdarúgó Európa-bajnokság fináléját.
Az elmúlt bő három és fél hétben mutatott teljesítmények alapján nem meglepő, hogy e két csapat közül kerül ki az aranyérmes, bár Spanyolország így is esélyesebbnek látszik, mivel öt mérkőzés után is százszázalékos. Tome Montserrat szövetségi kapitány együttese a B csoportban magabiztos játékkal Portugáliát 5-0-ra, Belgiumot 6-2-re, Olaszországot pedig 3-1-re győzte le, még az sem jelentett különösebb problémát számára, hogy utóbbi összecsapáson hátrányba került.
A negyeddöntőben a házigazda Svájc következett, és a 2-0-s győzelem nem tükrözte hűen a két válogatott közti különbséget, mivel a spanyolok 23 lövésükből hatszor találták el a kaput, míg a svájciaknak mindössze négyszer adódott lehetőségük erre, de egyszer sem jártak sikerrel. Hogy miért Spanyolország a finálé esélyese, azt az elődöntőben Németország ellen bizonyította leginkább.
Bár az egyetlen, továbbjutást jelentő gólt csak a 113. percben szerezte meg, összességében huszonkétszer próbálkozott a nyolcszoros Európa-bajnok ellen, nyolcszor a német kapus, egyszer pedig a kapufa mentett.
Anglia címvédőként érkezett a tornára, de a D csoportban rögtön vereséggel kezdett. A Franciaország elleni fiaskó (1-2) után azonban Hollandiát 4-0-ra, Walest pedig 6-1-re győzte le, és a második helyen jutott tovább a kieséses szakaszba, amelyben aztán két "szenvedős" mérkőzést játszott. A negyeddöntőben Svédország ellen kétgólos hátrányból csikarta ki a hosszabbítást, és végül tizenegyesekkel gyűrte le a skandinávokat, majd az elődöntőben Olaszország ellen szintén hátrányba került, de csak egy gólt kellett ledolgoznia, igaz, erre a 95. percig kellett várnia. A tizenegyespárbajig ezúttal nem húzták el a mérkőzést az angolok, mert a 119. percben megszerezték a győztes gólt.
Utóbbi két összecsapás alapján kijelenthető, az angol válogatott nem esik pánikba, de látva a döntőbeli ellenfél dinamikus játékát, meglehet, hogy a spanyolok ellen végzetes lehet, ha hátrányba kerül.
Az angol válogatott negyedik Európa-bajnoki döntőjét játssza, 1984-ben és 2009-ben elveszítette, legutóbb, 2022-ben viszont megnyerte, emellett 1995-ben és 2017-ben egy-egy bronzérmet is szerzett. Spanyolország viszont első fináléjára készül, korábban egy harmadik hellyel (1997) büszkélkedhetett. A döntőt vasárnap 18 órától játsszák Bázelben.
A női labdarúgó Európa-bajnokságok eddigi győztesei:
8-szoros: Németország (1989, 1991, 1995, 1997, 2001, 2005, 2009, 2013)
2-szeres: Norvégia (1987, 1993)
1-szeres: Svédország (1984), Hollandia (2017), Anglia (2022)
(Forrás: MTI)
Az elmúlt bő három és fél hétben mutatott teljesítmények alapján nem meglepő, hogy e két csapat közül kerül ki az aranyérmes, bár Spanyolország így is esélyesebbnek látszik, mivel öt mérkőzés után is százszázalékos. Tome Montserrat szövetségi kapitány együttese a B csoportban magabiztos játékkal Portugáliát 5-0-ra, Belgiumot 6-2-re, Olaszországot pedig 3-1-re győzte le, még az sem jelentett különösebb problémát számára, hogy utóbbi összecsapáson hátrányba került.A negyeddöntőben a házigazda Svájc következett, és a 2-0-s győzelem nem tükrözte hűen a két válogatott közti különbséget, mivel a spanyolok 23 lövésükből hatszor találták el a kaput, míg a svájciaknak mindössze négyszer adódott lehetőségük erre, de egyszer sem jártak sikerrel. Hogy miért Spanyolország a finálé esélyese, azt az elődöntőben Németország ellen bizonyította leginkább.

Hozzászólások