Asztalitenisz olimpiai selejtező

Magyar szempontból jól kezdődött az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornája a svédországi Halmstadban, Kosiba Dániel ugyanis négy szettben legyőzte koszovói ellenfelét a csoportküzdelmek keddi első fordulójában.

Aranyosi Péter szövetségi kapitány előzetesen az MTI-nek azt mondta, nem ismerik a riválist, de a világranglista-helyezések alapján egyértelműen a magyar játékos volt a meccs esélyese, miután ő a 120., ellenfele, Linor Citaku pedig a 646. a nemzetközi szövetség rangsorában.

kd

Kosiba - aki jelenleg még Ausztriában légióskodik, a következő szezontól azonban éppen Svédországban, az Eslöf gárdájában szerepel majd - igazolta is a papírformát, simán nyert úgy, hogy Citaku mindössze 12 pontot tudott szerezni az egész mérkőzésen. Ezzel Kosiábé lett az egész viadal első sikere, a többi asztalon ugyanis még javában folyt a küzdelem, amikor ő már ünnepelhetett.

A keddi nyitónapon két csoportfordulót bonyolítanak le, azaz a magyarok - Kosiba, Lakatos Tamás, Pattantyús Ádám, Pergel Szandra és Lovas Petra - összesen tíz meccset játszanak. Szerdán következik a zárókör, majd csütörtöktől a főtáblás küzdelmek, ide a csoportok első három-három helyezettje jut. A hatodik magyar, Póta Georgina tizedik kiemeltként a legjobb 64 között kezd.

A svédországi tornán mindkét nemnél tíz-tíz - országonként legfeljebb kettő - egyéni olimpiai indulási jog talál gazdára.

Eredmények:
férfiak, 3-as csoport, 1. forduló:
Kosiba Dániel-Linor Citaku (koszovói) 4-0 (3, 3, 4, 2)
Oláh Benedek (finn)-Kou Lei (ukrán) 4-0 (8, 13, 8, 8)

később:
Lakatos Tamás-Dmitrij Prokopcov (cseh) 10.50
Pattantyús Ádám-Sztanyiszlav Golovanov (bolgár) 12.30
Pergel Szandra-Ilirjana Haliti (koszovói) 13.20
Lovas Petra-Eva Jurkova (szlovák) 14.10
Kosiba-Oláh Benedek (finn) 15.00
Lakatos-He Zhiwen (spanyol) 15.50
Pattantyús-Tobias Rasmussen (dán) 17.30
Pergel-Darija Trigolosz (fehérorosz) 18.20
Lovas-Eline Loyen (belga) 19.10

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com