Asztalitenisz olimpiai selejtező

Pergel Szandra közel egyórás csatában, hét szettben legyőzte a cseh Hana Matelovát az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján, a svédországi Halmstadban, ezzel bejutott a C jelű tábla elődöntőjébe. A riói kvótához még két meccset kell nyernie.

A világranglistán 114. budaörsi játékos kezdte jobban a mérkőzést, az első szettet viszonylag könnyedén, a másodikat már nehezebben gyűjtötte be. A folytatásban az ITTF rangsorában 83. riválisa feltámadt, előbb szépített, majd a negyedik játszmát - egy vitatott poén után - ugyancsak hozta. Az ötödik szett volt a legszorosabb és ezzel együtt a legizgalmasabb, mindkettőjüknek több játszmalabdájuk is volt, végül a 30 éves Pergel nyerte ezt a szakaszt.

0

A nála öt esztendővel fiatalabb Matelova - a tavalyi cseh bajnok - azonban nem adta fel, ismét egyenlített, így következhetett a döntő szett.

Ebben sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, 10-8-nál aztán a magyar két meccslabdához jutott. Az elsőt még elpuskázta, a második azonban bejött, így 55 percnyi küzdelem után ő örülhetett.

A következő körben a görög Maria Hrisztoforakit (314.) 4-0-ra megverő, 3. kiemelt, kínai származású német Shan Xiaona (18.) lesz Pergel Szandra ellenfele.
Eredmény:
nők, C tábla, 1. forduló:
Pergel Szandra-Hana Matelova (cseh) 4-3 (7, 10, -6, -9, 13, -7, 9)
később:
1. forduló:
Póta Georgina-Anelia Karova (bolgár) 10.30
Lovas Petra-Natalia Partyka (lengyel) 10.30
Pattantyús Ádám-Alvaro Robles (spanyol) 12.30
Kosiba Dániel-Andrej Gacina (horvát) 13.30
Lakatos Tamás-Jakub Dyjas (lengyel) 14.30
2. forduló:
Pergel-Shan Xiaona (német) 15.30
A svédországi tornán mindkét nemnél tíz-tíz - országonként legfeljebb kettő - egyéni olimpiai indulási jog talál gazdára.

Csütörtökön nyolc darab nyolcas táblán kieséses rendszerben kezdődött meg a játék, a táblák győztesei a nap végére, azaz három megnyert meccsel kvótát szereznek. A többiek - 56 játékos - pénteken ismét nekirugaszkodnak két 32-es táblán (az előző napi nyolc döntő vesztese kiemeltként itt csak a második körben kezd), és kieséses rendszerben szombat délutánra eljutnak a döntőkig, amelyek győztesei ugyancsak készülhetnek az ötkarikás játékokra.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com