Asztalitenisz-vb - Nyolcaddöntős a Jakab, Pergel duó, Pattantyús bravúrja

A Jakab János, Pergel Szandra duó keddi mérkőzését is megnyerte, s ezzel bejutott a legjobb 16 közé a vegyes párosok küzdelmében az asztaliteniszezők szucsoui világbajnokságán. Egyesben Pattantyús Ádámon kívül minden magyar búcsúzott, ő azonban bravúrral került be a 64 közé.teniszA nemzetközi szövetség honlapja szerint Jakab és Pergel kettőse a harmadik fordulóban egy cseh riválisnál bizonyult jobbnak öt játszmában, s a szerdai nyolcaddöntőben egy kínai duó vár rá. Egyesben a 128-as főtábla nyitóköre négy magyar játékos számára egyben a végállomást is jelentette.

Pergel a paralimpiai bajnok lengyel Natalia Partykától szenvedett hatszettes vereséget, míg a férfiaknál a selejtezőből feljutott Lakatos Tamás dél-koreai, Jakab japán, Kosiba Dániel pedig kínai ellenféltől kapott ki. Pattantyús Ádám ugyanakkor továbbjutott, nem is akármilyen bravúrt bemutatva: a londoni olimpián elődöntős, s a világranglistán jelenleg 10. tajvani Csuang Csi-juant búcsúztatta 4-3-mal. A magyar játékos következő ellenfele szerdán a román Adrian Crisan lesz.

Eredmények:
egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
férfiak:
Pattantyús-Csuang (tajvani) 4-3
Jo Sze Hjuk (dél-koreai)-Lakatos 4-2
Niva (japán)-Jakab 4-0
Liang (kínai)-Kosiba 4-1

nők:
Partyka (lengyel)-Pergel 4-2
vegyes páros, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Jakab, Pergel-Jancarik, Vacenovska (cseh) 4-1

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com