Átadták a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia új sportcsarnokát

Átadták kedden a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia új multifunkcionális sportcsarnokát, amelyet TAO-támogatással és önkormányzati forrásból, 791 millió forint összegű beruházással a régi városi uszoda épületéből alakítottak ki.Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára az átadó ünnepségen elmondta: a magyar kormány jó okkal tette a sportot kiemelt stratégiai ágazattá. Felismerte a sportban rejlő lehetőségeket, valamint, hogy a sport terén végzett fejlesztések pozitív hatással vannak az oktatásra, az egészségügyre, az ifjúsági és a családpolitikára, de kihatnak a szociális területekre és a környezet fejlesztésére is, akárcsak a gazdaság élénkítésére - fogalmazott.

    
Kiemelte: a magyar kormány elkötelezett a versenysport fejlesztése és az egészséges életmód elterjesztése mellett, hogy "kivívott sportoló nemzet státuszunk megőrizése mellett, a jövőben egészségesebb, sportosabb, igazi sportoló nemzetté váljunk". Mint mondta, Magyarországon a sport támogatottsága az elmúlt években jelentősen nőtt, és ez jól érzékelhető Kecskeméten is. A helyi önkormányzat ugyanis a város költségvetésében öt százalékot fordít sportcélokra, ami igen jelentős összeg - jelezte.
   

Szabó Tünde hangsúlyozta: a most átadott, korszerű, modern, látványos és sokoldalú központ nemcsak a város, de az egész ország javára válik, hiszen a kosárlabda-akadémia növendékein túl a mindennapos testnevelés keretein belül sportoló diákoknak is megfelelő körülményeket biztosít. Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke az ünnepségen kiemelte: az országban működő tizenhárom kosárlabda-akadémia egyik legeredményesebbje a kecskeméti. Mint mondta: az akadémiákban folyó munkát igazolja, hogy a hét-nyolc évvel ezelőtti 22 ezer igazolt versenyzői létszám ma már több mint 60 ezerre nőtt.
   

Beszélt arról is, hogy idén a sportegyesületek és klubok 12 milliárd forint értékben igényeltek társasági adóból létesítményfejlesztéshez támogatást. A pénz jól hasznosult, csak a szövetség 150 tornatermet és több mint 10 sportcsarnokot épített vagy újított fel - tette hozzá. Kiemelte: a jelenlegi sportpolitika révén a települések erősödésével is járó közösségépítés zajlik - hozzátéve, hogy szükség van arra a több száz sportlétesítményre, ami az elmúlt időszakban épült szerte Magyarországon.


A sporteredmények ugyanis követik a létesítményfejlesztéseket, a lehetőségek bővülését és ma már egyre több gyermek sportolhat jó körülmények között - mondta. Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) Kecskemét polgármestere felidézte: az 1968-ban felépült létesítmény Közép-Európa első 50 méteres fedett uszodája, egyben Magyarország legmodernebb uszodája volt.


Az akadémia sportfejlesztési pályázatát a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta. A beruházáshoz szükséges önrészt, a teljes összeg 30 százalékát pedig Kecskemét önkormányzata biztosította.     Mint mondta: a Mercedes-Benz Sport Akadémia átadása egy széles összefogás eredménye. A sportcsarnok jó célt szolgál, és nemcsak a kosárlabdázók használják majd, hiszen itt kapnak helyet a vívók, de egyéb sportágak számára is nyitva áll az épület, és a tervek szerint hamarosan egy sportrelikviákat kiállító múzeumot is megnyitnak.
    

Az ünnepség végén az első dobást követően megkezdődött az első mérkőzés, melyet a Kolozsvárra, az Európa-bajnokságra készülő felnőtt férfi kosárlabda-válogatott 20:24-re elvesztett az akadémistákkal szemben. Ivkovicsné Béres Tímea, a kosárlabda-akadémia igazgatója az MTI-nek elmondta: a 2011-ben bezárt, leromlott állapotú, használaton kívüli uszodaépületből három év alatt kialakított multifunkcionális sportcsarnokban három sportpályát, egy center- és két gyakorló pályát, valamint öltözőket és irodákat alakítottak ki. Az épületen kívülről nem változtattak, mivel ipari műemlékké nyilvánították.
    

A Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia ötödik szezonját kezdi szeptemberben. A megalakulása óta eltelt évek alatt a szervezett keretek között, rendszeresen kosárlabdázó sportolói létszámot megduplázta. Az akadémia keretei között 600 leány és fiú sportol. Együttműködési megállapodást kötött a szerb Yubac Basketball Camppel, a nemzetközileg is elismert magaslati kosárlabdatáborral, valamint a világhírű belgrádi Partizan klubbal.
    

Emellett hat iskola tornatermeit és öltözőit újította fel Kecskeméten, valamint a szabadidőközpontban szabadtéri pályát épített. A sportcsarnok mellett pedig elkészült egy kültéri, kosárlabdapalánkkal ellátott pálya is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com