Átadták a korszerűsített Csata utcai sportcsarnokot

Hivatalosan is átadták a 767,6 millió forintból korszerűsített Csata utcai sportcsarnokot Angyalföldön.Tóth József, a kerület polgármestere a csütörtöki átadóünnepségen kiemelte: a diákok és a sportolók már a tanév kezdete óta használják az önkormányzat által felújított, 1995-ben épített létesítményt. "A beruházás tavaly júniusban vette kezdetét, és több ütemben valósult meg. Megújult az épület homlokzata, korszerűsítésre került a tornaterem, az öltözők, a kiszolgáló terek. A gépészeti és az elektromos rendszereket pedig lecseréltük" - nyilatkozta.

   
Hozzátette: 2015-ben már új tetőszigetelést kapott az épület, 2016-ban pedig megvalósították a csarnokot az iskolával összekötő átjárót, a teljes körű korszerűsítés azonban így is időszerűvé vált. Tóth József elmondta: a sportcsarnok maximális kihasználtsággal működik, hiszen abban délelőttönként a Csata Utcai Általános Iskola tanulóinak a testnevelésórái folynak. Délutánonként a Csata DSE kosárlabdacsapat edzéseit, hétvégenként a mérkőzéseiket tartják a csarnokban. A többi időszakban külsős bérlők vehetik igénybe a termet.
    

A polgármester kiemelte: a Csata DSE az ország egyik legjobb és legeredményesebb utánpótlás-nevelő egyesülete a női szakágban. Tursicsné Iván Krisztina, valamint Tursics Sándor vezetésével a 2017-18-as szezonban már felnőttcsapatot is indítottak a másodosztályban, melynek megnyerését követően tavaly nyártól az élvonalban szerepelnek.
    

Az átadóünnepség következő felvonásaként korosztályos fiatalok tartottak rövid bemutatót a felújított sportparketten, melynek alátámasztására 96 darab, hatméteres cölöpöt fúrtak le, a kiszolgáló terület alá helyezett további 78 cölöp mellett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com