Átadták a szigetvári birkózócsarnokot

Átadták az ország legrégebbi birkózóklubjának otthonául szolgáló, kormányzati forrásból megvalósult, két küzdőtérrel és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező Módos János Birkózócsarnokot csütörtökön, Szigetváron.Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára a Sportoló nemzet tanév szigetvári eseményével egybekötött átadón kiemelte: a több mint 110 éves múlttal bíró szigetvári birkózás egy olyan létesítménnyel gazdagodott, amelynek "lelke és szellemisége" van.

Utalt arra, hogy az egyesület hozzájárul a magyar birkózósport megerősödéséhez, annak sportolói az elmúlt több mint egy évszázad során számtalan országos bajnoki címet értek el, tovább a szigetvári versenyzők világ- és kontinenstornákon is szép eredményeket értek el.

Hangsúlyozta, hogy a klub és az új infrastruktúra segítségével sok szigetvári és környékbeli fiatal kap lehetőséget a sportolásra, ami azért is fontos, mert a mozgás pozitív élettani hatásai közismertek.

Emlékeztetett arra, hogy a sportért felelős államtitkárság ebben az évben indította el a Sportoló nemzet tanévet, ezzel is felhívva a fiatalok figyelmét a sport fontosságára. A sport megtanít közösségben élni, nyerni és veszíteni, egymásnak tiszteletet adni és hozzájárul egészségünk, életminőségünk javulásához – mutatott rá.

Schmidt Gábor kitért arra, hogy a magyar kormányzat az elmúlt másfél évtizedben kiemelt figyelmet fordított a kis- és közepes településeken sportlétesítmények létrehozására, ennek megfelelően különféle sportágaknak épültek az ország különböző pontjain kisebb-nagyobb központok. Mindezek azt a célt is szolgálják, hogy a kisebb településeken élő fiataloknak is legyen lehetőségük megfelelő körülmények között sportolni – emelte ki.

Nagy Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy már a 2010-es évek közepe óta álmodoztak a szigetváriak egy birkózócsarnokról, a kormányzat pedig már a tervezés időszakától a helyiek mögött állt.

Tette mindezt a helyi birkózósport kiemelkedő teljesítményének elismerése mellett azért is, mert a kultúra mellett a sport az, ami "képes összehozni a legkülönfélébb embereket, közösségépítő szerepe van" – hangsúlyozta.

Mester Ákos, a Szigetvári Birkózó Sport Egyesület elnöke arról szólt, hogy az ország legrégebbi birkózóklubjának eddigi 114 éve alatt a sportolók és edzők "hittel, alázattal végezték tevékenységüket", ennek köszönhetően adott számos tehetséget Szigetvár a magyar birkózósportnak. A csarnok több mint egy edzőterem, hiszen az egy igazi közösségi térként, a helyi egyesület otthonául fog szolgálni.

A Pécstől harminc kilométerre nyugatra fekvő baranyai kisvárosban mintegy 300 millió forint kormányzati forrás felhasználásával építettek birkózócsarnokot, amellyel a Dél-Dunántúli első ilyen létesítménye jött létre – közölte a csarnokot üzemeltető, több mint 110 éves múlttal bíró Szigetvári Birkózó Sport Egyesület korábban az MTI érdeklődésére.

Az egyesület otthonául szolgáló, a helyi birkózó legendáról, Módos Jánosról elnevezett több mint 300 négyzetméteres létesítményben két küzdőtér áll a rendelkezésére, de az épületben helyet kapott egy erősítő edzőterem, edzői szoba, női és férfi öltöző és tusoló is. Az egyesület lehetővé teszi, hogy a városban és a környékbeli falvakban élő másfélszáz sportolóján kívül a helyi iskolások és a szabadidejükben sportolni vágyók is használhassák a központot – tájékoztatott korábban a klub.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com