Átadták a többfunkciós sportcsarnokot Répcelakon

Ünnepélyes keretek között adták át szombaton délután a Vas megyei Répcelakon a TAO-támogatással és önkormányzati forrásból 700 millió forintért felépült, 300 néző befogadására alkalmas Répce sportcsarnokot.Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy minél többen sportoljanak, megőrizzék egészségüket, a fiatalok pedig a sportban is kibontakoztathassák a tehetségüket.

Hozzátette: a Répce Sportcsarnok, azon túl, hogy a helyi építészek, a kivitelezők munkáját dicséri, újabb remek példája annak, hogyan segíti a TAO támogatási rendszer többek között a sportinfrastruktúra fejlesztését, ezáltal az utánpótlás-nevelés hatékonyságának növelését, valamint a sportos életmód népszerűsítését, így végső soron széles körben az egészég megőrzését. Mint mondta, ezért épültek és épülnek hiánypótló sportlétesítmények országszerte.


Szabó József (MSZP), Répcelak polgármestere az ünnepségen köszönetét fejezte ki mindazoknak akiknek köszönhetően az új sportcsarnok felépülhetett, köztük elsőkén a répcelaki Linde Zrt.-nek, amely társaságiadó-felajánlásával megteremtette az építéshez szükséges anyagi fedezet nagy részét. Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a közös erőfeszítéseknek köszönhetően Répcelak is egyre élhetőbb kisvárossá válik. Nagyban hozzájárul ehhez szerinte a nemrég átadott M86-os gyorsforgalmi út, az új sportcsarnok, de az az újabb kormányzati támogatás is, amelynek köszönhetően hamarosan új piac épülhet fel a településen.


Majthényi László (Fidesz), a Vas Megyei Közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportcsarnok egy általános iskola mellett, a templommal szemben épült fel, ez pedig - mint mondta - jól jelképezi a szellem, a lélek és a test egységét és egészségének fontosságát. Az új multifunkcionális csarnok egy több mint 1100 négyzetméteres, kettéválasztható, kézilabda-, kosárlabda- és röplabda-mérkőzések megtartására alkalmas pályával, 140 négyzetméteres aulával, 170 fős emeleti lelátóval, irodával, klubszobával és konditeremmel rendelkezik. A szabványos kézilabdapálya mellett három edzőterem is épült. A létesítmény a városban működő kézilabdaklubnak nyújt otthont, délelőttönként pedig az általános iskolások testnevelés óráit tarthatják benne.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com