Átadták Európa első, kifejezetten footgolfra tervezett pályáját Lakiteleken

Átadták Európa első, kifejezetten footgolfra tervezett, 18 szakaszos pályáját a Bács-Kiskun megyei Lakitelek Népfőiskola Alapítvány területén.Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány elnöke az átadó ünnepségen elmondta: a pálya 2013-ban megkezdett tervezésekor a Nimród csillagkép volt a legfontosabb ösztönzés, ugyanis maga a csillagjegy pontjait képezték le a játék végpontjainak. Ennek köszönhetően, akik érintik a játék során a pálya összes végpontját, egyúttal lejárják a híres csillagkép alakzatát is.

   
Gelencsér Gábor, a Magyar Footgolf Szövetség elnöke kiemelte: a Nimród Szabadidő és Footgolf Park megépülése a nemzetközi footgolf életében fontos mérföldkő, de hazai tekintetben is, mert a junior képzés során a jövőben már nem kell alkalmazkodni az eddig használt golfpályákhoz. Jelezte, a pálya építése során a pozíciók tervezésétől kezdve a terepet is úgy alakították ki, hogy minél élvezhetőbb legyen. A pályahosszok meghatározása során pedig szintén arra törekedtek, hogy a gyermektől kezdve az idősekig mindenki megtalálja benne az örömét - tette hozzá.
   

A 18 pályaszakaszt egyenként ideálisan 3 és 5 rúgásból kell teljesíteni. A távolságok átlagosan 2000-2500 méter között vannak. A lakiteleki, egy rövidebb, de technikás pálya, amelyen egy 5-ös méretű focilabdát kell minél kevesebb rúgásból a lyukakba juttatni - mondta a szövetségi elnök. Molnár Arnold, a Nimród Footgolf Sportegyesület elnöke, a pálya ötletgazdája elmondta: a Nemzetközi Footgolf Szövetség előírásának megfelelő pálya a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas.
    

Az első rangos eseményt a jövő héten játsszák. Lakiteleken zajlik a Magyar Footgolf Szövetség rendezésében az első Match Play Footgolf Kupa, amely egyben kvalifikációs verseny lesz a szeptemberi, angliai Európa-bajnokságra. Mint elhangzott, a labdarúgás és golf egyesítéséből létrejött footgolf egyre nagyobb népszerűségre tesz szert. A tíz évvel ezelőtt Hollandiából indult új sportágba a golf szabályait ültették át, de itt a focilabdát kell lábbal, minél kevesebb érintésből a lyukba juttatni. Az elmúlt években a sportág magyar képviselői sikeresen szerepeltek vb-n és Eb-n is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com