Enyingi Patrik 60 méteren és a 4x400-as váltóban is indul

Enyingi Patrik bokasérülése gyorsabban gyógyult a vártnál, olyannyira, hogy már a hétvégi fedettpályás atlétikai országos bajnokságon rajthoz állhat, majd a márciusi világbajnokságon is részt vehet.A 25 éves sprinternek a téli felkészülés során szakadt el három bokaszalagja, kettő részlegesen, egy teljesen, s amint azt az M4 Sportnak elmondta, közvetlenül az eset után úgy gondolta, a teljes fedettpályás szezont ki kell hagynia. De a rehabilitációja az előzetesen reméltnél sokkal gyorsabban haladt, így már a nyíregyházi ob-n is ott lehet.

A MATE-GEAC versenyzője kiemelte, hogy a bajnokságon nem fő számában, 400-on rajtol, hanem 60 méteren és 4x400 méteren indul.

"Talán ez az ötödik hét, hogy maximális terhelést tudok neki adni, a futómunkát tekintve. Meglepő módon úgy érzem, még 400-on is tudnék egyéni csúcsot futni, de ezzel most már nem törődtünk. Úgy gondoltuk, hogy váltókörülmények között kapjak egy ingert, és hogy mégse a vb-n álljak először rajthoz, ezért futok egy 60 métert, illetve kettőt, mert szeretnék döntőbe jutni és egyéni csúcsot futni" - nyilatkozta Enyingi, akinek a felkészülése középpontjában jelenleg a lengyelországi világbajnokság áll, melyen a 4x400-as váltóban szerepel majd.

"Megbeszéltük a szövetséggel, hogy a vb-t helyezzük a fókuszba, tehát átalakítottuk az edzéstervet, és ennek megfelelően van felépítve, szóval a váltóval mindenképp el szeretnék indulni."

Enyingi tavaly Wahl Zoltánnal, Kovács Árpáddal és Molnár Attilával bronzérmet nyert 4x400-on a nancsingi fedettpályás vb-n. Az ob után alakul ki a Torunban három hét múlva sorra kerülő fedett vb-n induló csapat összetétele.

A gödöllői futó idei fő célja az augusztusi birminghami Európa-bajnokság lesz, melyen egyéniben szeretne igazán jó időeredményt elérni, a szeptemberi budapesti atlétikai Világdöntőben pedig a 4x400-as vegyes váltóval akar jól szerepelni.

"Nálunk rendezik először ezt a bajnokságot, szerintem ez mindenkit megmozgat, és nagyon remélem, hogy egy jó magyar váltót össze tudunk rakni" - fogalmazott Enyingi, aki 44.84 másodperces egyéni csúcsával tavaly június végétől bő egy hónapon át országos csúcstartó volt Molnárral közösen. Utóbbi aztán előbb Gyulai Memorialon, majd a tokiói világbajnokságon is tovább javított a rekordot, mely 44.55 másodperc jelenleg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Atlétikai Eb - Pars Krisztián aranyérmes kalapácsvetésben

Atlétikai Eb - Pars Krisztián aranyérmes kalapácsvetésben

A címvédő Pars Krisztián aranyérmet nyert férfi kalapácsvetésben a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon. forrás.MTI...

Atlétikai Eb - Minczér búcsúzott 3000 m akadályon

Atlétikai Eb - Minczér búcsúzott 3000 m akadályon

Minczér Albert 3000 méter akadályon kiesett a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon kedden. A 27 éves futó a leggyengébb idei eredménnyel (8:46.10 p) rendelkezett a 28 fős mezőnyben, így bravúrnak s...

Atlétikai Eb - Zsivoczky bemutatkozott

Atlétikai Eb - Zsivoczky bemutatkozott

Elsőként Zsivoczky Attila mutatkozott be a 27 fős magyar küldöttségből a kedden kezdődött zürichi atlétikai Európa-bajnokságon: a tízpróbázó 100 méteren 11.52 mp-es eredményt ért el. Ebben a számba...

Gyulai emlékverseny - Kim Collins is fut Székesfehérváron

Gyulai emlékverseny - Kim Collins is fut Székesfehérváron

Kim Collins, a férfi 100 méter korábbi világbajnoka is indul a július 8-án, Székesfehérváron sorra kerülő Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjon. A szervezők keddi tájékoztatása szerint ...

Bogár János Szlovákiában nyert

Bogár János Szlovákiában nyert

Bogár János nyerte a szlovákiai Szepsiben rendezett 9 kilométeres utcai futóversenyt. A magyar futó tájékoztatása szerint 30:29 perccel győzött a csúszós, fagyos úton rendezett nemzetközi viadalon,...

Atlétikai vb - Madarász Viktória 37. a 20 km-es gyaloglásban

Atlétikai vb - Madarász Viktória 37. a 20 km-es gyaloglásban

Madarász Viktória a 37. helyen végzett 20 kilométeres gyaloglásban a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokságon. A magyar versenyző 1:34:10 órás idővel ért célba, ez idei legjobb eredménye. ...

Atlétikai vb - Zsivoczky-Farkas Györgyi javított a távolugrás után

Atlétikai vb - Zsivoczky-Farkas Györgyi javított a távolugrás után

Zsivoczky-Farkas Györgyi öt szám után a 18. helyen áll hétpróbában a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokságon. A kazanyi Universiadén bronzérmes versenyző kedden távolugrásban 5,71-gyel kezde...

Atlétikai vb - Pars döntős

Atlétikai vb - Pars döntős

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián esélyeshez méltón bejutott a férfi kalapácsvetés hétfői döntőjébe a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokság nyitónapján. A szombati selejtező A csoportjában s...

Bogár János extrém maratont nyert Kassán

Bogár János extrém maratont nyert Kassán

 Bogár János nyerte a kassai extrém maratoni futóversenyt, melyen a résztvevőknek 1100 méteres szintkülönbséggel kellett megbirkózniuk. Az encsi atléta tájékoztatása szerint a vasárnapi 10. kas...

Pistorius újra versenyezhet

Pistorius újra versenyezhet

A pengelábúnak nevezett sprinter indulhat az idei világbajnokságon, miután a bíróság enyhítette a szabadlábra helyezésének korlátozásait. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség szerint, ha kvalifikálja magá...

http://ujhazak.com