Gyulai emlékverseny - Kim Collins is fut Székesfehérváron

Kim Collins, a férfi 100 méter korábbi világbajnoka is indul a július 8-án, Székesfehérváron sorra kerülő Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjon.

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a klasszikus sprintszám tavalyi győztese idén sincs rossz formában, 10.11 másodperc a legjobbja ebben a szezonban, így jó futás várható tőle közel két hét múlva is. A 38 éves Collins 2003-ban nyerte meg a vb-t, de 2011-ben is bronzérmes tudott lenni. A dobószámokban szintén neves indulók szereplését jelentették be a szervezők. Férfi kalapácsvetésben az olimpiai bajnok Pars Krisztiánnak többek között a világbajnoki címvédő lengyel Pawel Fajdekkel és a tavalyi vb-n mögöttük harmadik cseh Lukas Melichhel is meg kell majd küzdenie.

atlétikaA nők hasonló számában Orbán Éva és a német világcsúcstartó, Betty Heidler szereplése már eddig is biztos volt. Hozzájuk csatlakozik - mások mellett - az Európa-bajnoki címvédő, korábbi világrekorder lengyel Anita Wlodarczyk, az Eb-második szlovák Martina Hrasnova, a világbajnoki negyedik német Kathrin Klaas és a téli dobó Európa Kupa győztese, a lengyel Joanna Fiodorow is.

Férfi diszkoszvetésben Kővágó Zoltán, Gerd Kanter és a junior Európa-bajnok Szikszai Róbert mellett a világbajnoki ötödik dél-afrikai Victor Hogan, a vb-hatodik lengyel Robert Urbanek, valamint az ausztrál Benn Harradine is dobókörbe lép majd Székesfehérváron. Az már korábban kiderült, hogy a versenyen Carmelita Jeter világbajnok sprinter, illetve Ivan Uhov olimpiai bajnok magasugró is indul, csakúgy mint a 110 gát amerikai vb-győztese és olimpiai másodikja, Jason Richardsson.
forrás:MTI

Hozzászólások

Atlétikai Eb - Pars Krisztián aranyérmes kalapácsvetésben

Atlétikai Eb - Pars Krisztián aranyérmes kalapácsvetésben

A címvédő Pars Krisztián aranyérmet nyert férfi kalapácsvetésben a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon. forrás.MTI...

Atlétikai Eb - Minczér búcsúzott 3000 m akadályon

Atlétikai Eb - Minczér búcsúzott 3000 m akadályon

Minczér Albert 3000 méter akadályon kiesett a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon kedden. A 27 éves futó a leggyengébb idei eredménnyel (8:46.10 p) rendelkezett a 28 fős mezőnyben, így bravúrnak s...

Atlétikai Eb - Zsivoczky bemutatkozott

Atlétikai Eb - Zsivoczky bemutatkozott

Elsőként Zsivoczky Attila mutatkozott be a 27 fős magyar küldöttségből a kedden kezdődött zürichi atlétikai Európa-bajnokságon: a tízpróbázó 100 méteren 11.52 mp-es eredményt ért el. Ebben a számba...

Bogár János Szlovákiában nyert

Bogár János Szlovákiában nyert

Bogár János nyerte a szlovákiai Szepsiben rendezett 9 kilométeres utcai futóversenyt. A magyar futó tájékoztatása szerint 30:29 perccel győzött a csúszós, fagyos úton rendezett nemzetközi viadalon,...

Atlétikai vb - Madarász Viktória 37. a 20 km-es gyaloglásban

Atlétikai vb - Madarász Viktória 37. a 20 km-es gyaloglásban

Madarász Viktória a 37. helyen végzett 20 kilométeres gyaloglásban a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokságon. A magyar versenyző 1:34:10 órás idővel ért célba, ez idei legjobb eredménye. ...

Atlétikai vb - Zsivoczky-Farkas Györgyi javított a távolugrás után

Atlétikai vb - Zsivoczky-Farkas Györgyi javított a távolugrás után

Zsivoczky-Farkas Györgyi öt szám után a 18. helyen áll hétpróbában a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokságon. A kazanyi Universiadén bronzérmes versenyző kedden távolugrásban 5,71-gyel kezde...

Atlétikai vb - Pars döntős

Atlétikai vb - Pars döntős

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián esélyeshez méltón bejutott a férfi kalapácsvetés hétfői döntőjébe a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokság nyitónapján. A szombati selejtező A csoportjában s...

Bogár János extrém maratont nyert Kassán

Bogár János extrém maratont nyert Kassán

 Bogár János nyerte a kassai extrém maratoni futóversenyt, melyen a résztvevőknek 1100 méteres szintkülönbséggel kellett megbirkózniuk. Az encsi atléta tájékoztatása szerint a vasárnapi 10. kas...

Pistorius újra versenyezhet

Pistorius újra versenyezhet

A pengelábúnak nevezett sprinter indulhat az idei világbajnokságon, miután a bíróság enyhítette a szabadlábra helyezésének korlátozásait. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség szerint, ha kvalifikálja magá...

http://ujhazak.com